veddamagyart.info
Magyar liszt, magyar búzából
A minőségi magyar búza keresett a világpiacon.
Bővítette telephelyét a magyar öntöde
Százmillió forintos beruházással négy üzemcsarnokkal bővítette telephelyét a Komárom-Esztergom megyei Mocsán az Eurocast Kft., mely az ország harmadik legnagyobb...
Ismét látogatható a margitszigeti víztorony
Ismét látogatható a margitszigeti víztorony, amely szerdától vetített képzőművészeti és fotótárlatokkal kiállítóhelyként, illetve körpanorámás kilátóként...
Olasz nyelven is megjelent Móra Ferenc klasszikusa
Elsők között a római iskolások olvashatják Móra Ferenc Kincskereső kisködmön című regényének olasz fordítását.
A 120 éve született Mindszenty Józsefre emlékezve
Szentmisét mutat be Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek Mindszenty József bíboros születésének 120. évfordulóján szombaton az esztergomi bazilikában, a néhai főpásztor sírja felett.
Jön a magyar kivi
Magyarország első üzemi méretű, közel 5 hektáros kiviültetvényének telepítése kezdődött el a Becsehely melletti szőlőhegyen - írta hétfői...
Több mint egymilliárdból fejlesztenek Bükkszéken
A világhírű Salvus vizet használó, egész évben működő gyógy- és élményfürdő alapkövét helyezték el pénteken a Heves megyei...
Legyen magyar Európa legszebb bélyege!
Június 10-ig szavazhatnak az érdeklődők Európa legszebb bélyegére, a szépségversenyen Magyarország szőlős...
Őstermelői kitűző: tiszta viszonyokat teremthet
A Kecskeméti Fogyasztó- és Vidékvédő Egyesület módszerét terjeszteni kell, ehhez a Vidékfejlesztés Minisztérium kész minden erkölcsi és anyagi segítséget megadni – jelentette ki V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Kecskeméten, majd átadta a 200...
Jönnek a kézműves és a különleges minőségű tejtermékek
Elkészült a Magyar Élelmiszerkönyv két újabb, a különleges tejtermékekre és a különleges kézműves tejtermékekre vonatkozó szabványa.
Pálinkaházat avattak Tarpán
Átadták a szatmári szilvapálinkát bemutató és népszerűsítő új kóstolóházat pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei...
Megmentenék a veszélyeztett, őshonos emlősfajt
Természetvédelmi program indult Európa egyik legveszélyeztetettebb emlősfaja, a délvidéki földikutya (Nannospalax (leucodon) montanosyrmiensis) megmentése...
Pontért veszik a birkát
Állattartást is elvárnak az állami földek bérletének pályázatainál, amely az alacsony bérleti díj és a viszonylag magas területalapú támogatás különbsége miatt vonzó lehetőséggé vált.
A cseresznye több mint fele lefagyott
A nagykörűi cseresznyésekben becslések szerint a virágok felét-kétharmadát károsította a tavaszi fagy – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei község felvásárlóinak...
Nőtt a magyar élelmiszeripar teljesítménye
A magyar élelmiszeripar gazdasági teljesítménye hosszú évek után tavaly újra nőtt, az előzetes adatok szerint 2 százalékkal haladta meg a 2010-es szintet – hangzott el az Élelmiszer-feldolgozók Országos...
Öntözési hivatal létrehozását kezdeményezik
Öntözési hivatal létrehozását kezdeményezi a Vidékfejlesztési Minisztérium, mert a mezőgazdaság céljainak eléréséhez hatékonyabb, korszerűbb öntözésre van szükség - közölte tárca környezetügyért felelős államtitkára egy budapesti...
Viseld a magyart!
A Blue paprika egy magyar női és férfi márkakollekció, mely elvezet bennünket az általunk haute-couture-nek tartott magyar népviselet világába.
Új típusú autóbuszt fejlesztettek ki Győrött
A Kravtex-Kühne cégcsoport konstruktőr csapata új típusú helyközi autóbuszt fejlesztett ki; a Credo Inovell könnyűszerkezetes építésű, emiatt fogyasztása és üzemeltetése gazdaságos – mondta...t.
Nem sértjük az EU-s szabályokat, mégis kifogásolják...
A magyar élelmiszerek önkéntes jelölését segítené a magyar termék rendelet, amelyet a szakértők jelenleg egyeztetnek Brüsszellel.
Új NABI-buszok mennek Floridába
Az USA-beli Broward County közlekedési vállalata 49 darab új, 40LFW típusú autóbuszt rendelt meg a NABI-
Kína is érdeklődik a magyar termékek iránt
Kína magas feldolgozottságú, egészséges élelmiszereket szeretne importálni, s kész arra, hogy magyar termékeket vásároljon - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési keddi pekingi tárgyalásait követően...
C.S.O. - a gumi újratöltve (JÁTÉK)
A C.S.O. Kft. egy újabb példa arra, hogy a hulladék gyártási alapanyagként is kiválóan hasznosítható!
Viseld a magyart!
A Blue paprika egy magyar női és férfi márkakollekció, mely elvezet bennünket az általunk haute-couture-nek tartott magyar népviselet világába.
Kivonuló multik boltjait vásárolja fel a magyar üzletlánc
Magyarországról kivonuló multik boltjait vásárolja fel a...
Diákokon húz hasznot a Tesco
A Tesco egyre több diákot alkalmaz, és így milliós bérköltséget spórol meg – tudta meg a Magyar Nemzet.
Magyar lovaskocsi-koordinátor A hollóban
Az Edgar Allan Poe élete által megihletett, A holló című amerikai film leforgatásához annyi lovas kocsira volt szükség, hogy a produkciónak a díszletesek és kellékesek csapatába külön fel kellett fogadnia egy kocsi-koordinátort a 33 éves Tóth Gábor személyében; ilyen munkakörben...
Folyamatosan növekszik a lakossági állampapír-állomány
Márciusban 30,8 milliárd forinttal növekedett a lakosságnak szánt állampapírok állománya, az első negyedévben pedig összesen 45,2 milliárd forinttal - közölte az...
Újabb kemény vita Brüsszellel
Az EU szerint a "Hazai termék" felirat lebeszéli a vevőket az importált élelmiszerekről.
Menetrendszerű katamarán-közlekedés indulna Budapest térségében
Három-öt percenként érkeznének csúcsidőben a fővárosi kikötőkbe az agglomerációból bő másfél év múlva azok a katamaránok, amelyeket egy magyar cég gyártana és működtetne - tájékoztatta...
Virágzik a repce
Virágzik a repce Nagykanizsa határában.