voltmárjobbis
Müller Cecília a dohányzás koronavírus okozta veszélyeire hívta fel a figyelmet
Az országos tisztifőorvosos arról is beszélt a csütörtöki operatív törzs sajtótájékoztatóján, hogy mennyivel vannak nagyobb veszélyben a dohányosok, vagy akár azok is, akik közvetlen egy dohányos mellett tartózkodnak.
Kunetz Zsombor: Más országok segítségét kéne kérni az intenzíven fekvő betegekhez
A szakértő szerint az osztályok kapacitásuk végén járnak.
Népstadion, 1986. július 27. 20 óra, 250.- Ft – a Queen 33 éve adott koncertet Budapesten
33 évvel ezelőtt július 27-én Budapesten, a Népstadionban csaknem 70 ezer ember szíve egyszerre dobbant.
Elképesztő tragédia: nyúl helyett gyereket lőtt le a vadászaton a borsodi rendőr
Vádat emeltek a felelőtlen rendőr ellen, aki a sörétes puskájával a menekülő nyúl helyett egy kisfiút durrantott telibe.
A 18. kerületi polgármester levelet írt Káslernek: nincs influenza elleni védőoltás
Már csaknem három hete nem lehet hozzájutni influenza elleni védőoltáshoz a kerületben.
Százak szívhatnak naponta a reptérről való hazajutással a kijárási tilalom miatt
Az utóbbi időben a legtöbbet felmerülő kérdés a fórumon repülőtérről való hazajutás. Néhány napja megírtuk, hogy bár Gulyás Gergely országgyűlési képviselő szerint vélhetően nem bünteti meg a rendőr ha valaki a reptérről hazamenet szegi meg a kijárási tilalmat, a rendőrségnek erről más az álláspontja.
Koronavírus-fertőzöttet fektettek az idős, krónikus beteg mellé az Uzsoki Utcai Kórházban
Órákig egy koronavírus-fertőzött feküdt egy idős, krónikus beteg ember mellett az Uzsoki Utcai kórház belgyógyászatán - erről számolt be egy budapesti nő az RTL Híradónak.
Kórházból üzent Böjte Csaba
Jobban van a Budapesten kórházban ápolt Böjte Csaba
Koronavírus: nem ad ki egyetlen kutyát sem az állatmenhely, míg tart a járványhelyzet
A vezető telefonja egész nap csörög, mindenki vinné haza a kölyköket, de szerinte az érdeklődők 99 százalékban csak a kiskapu miatt szeretnének most kutyát.
Majkát hazaengedték a kórházból, de még mindig pozitív a tesztje
A rapper megható posztban köszönte meg mindazt a segítséget, támogatást, amit eddig kapott az orvosoktól, ápolóktól, barátoktól, rajongóitól.
Hoppá: ezért lehet nyerő minden mással szemben az oroszok vakcinája
Megérkezett az első 10 ampulla orosz vakcina Magyarországra.
Halálra fagyott egy 43 éves nagykanizsai hajléktalan férfi
Az idei téli időszak első fagyos éjszakáját már nem élte túl az a nagykanizsai hajléktalan, aki az egyik bevásárlóközpont közelében található bokor alatt élt.
Olyan hideg volt Zabarban, hogy a kanyarban megfagyott a macska
Brutális rekordhideg volt hajnalban a Nógrád megyei Zabarban, ahol mínusz 8 Celsius-fokot mértek.
Fekete színésznő fogja játszani Boleyn Annát egy angol sorozatban
Olyat illik leírni, hogy brownwashing?
Megnyitott az új covidosztály, napokig se fűtés, se melegvíz nem volt
Nem volt fűtés, a betegek fürödni sem tudtak a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórház újonnan megnyitott Covid-19-osztályán - tudta meg a Nyugat.hu, amellyel az intézmény közölte, már megoldották a problémát.
Figyelem, minden autóst érintő változás a parkolással kapcsolatban
november 23-án hatályba lépő rendelet alapján lakott területen, kereskedelmi célú P+R, parkolóház, parkológarázs, zárt felszíni parkoló és nem zárt felszíni parkoló díjfizetés nélkül vehető igénybe az
Vizsgálja a hatóság a koronavírus-vakcina ötezer forintos előjegyzéseit
Az ITM a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot mérlegeli.
Putyin köhögött párat, a Kreml nem győz magyarázkodni
Az orosz elnök alig bírta befejezni a mondatait.
Lemondott Dorosz Dávid, Budapest főpolgármester-helyettese
Dorosz Dávid a főváros klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyettese volt. A Facebookon jelentette be lemondását, az év végével távozik posztjáról.
Szenzáció! A magyar válogatott csoportgyőztes és feljutott a Nemzetek Ligája A osztályába!
A magyarok uralták a törökök elleni mérkőzést, amit Sigér Dávid és Varga Kevin góljaival nyertek meg 2-0-ra. A győzelem még vb-pótselejtezőt is jelenthet.
Orbán: nem csupán a múltunk közös, de a jövőt is együtt terveztük
Szőcs Géza megtanította, a hatalmat arra kell használni, hogy a legnagyobb dolgokat vigyék vele véghez – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Piliscsabán, a november 5-én elhunyt Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, korábbi kulturális államtitkár, miniszterelnöki kulturális főtanácsadó temetésén.
Diszpécser szolgálatot hoztak létre a koronavírusos betegek hozzátartozóinak Miskolcon
Diszpécser szolgálatot hoztak létre a miskolci kórházban, ahol – az ország többi egészségügyi intézményéhez hasonlóan – tilos a látogatás – számol be minderről az RTL Klub Híradója.
Egy magyar kórház nem tud több gyermeket fogadni a járvány miatt
Kezdenek megmutatkozni a koronavírus-járvány igazán szívszorító hatásai hazánkban is, ugyanis a mosonmagyaróvári Karolina kórházban bejelentették, egyszerűen nem tudják biztosítani a megfelelő gyermekellátást.
Tájékoztató a 2020. ÉVI lomtalanításról
XVI ker: gyűjtőpont. Margit utca 114
Online időpont foglalás
Az FKF Nonprofit Zrt. a járvány enyhülésére tekintettel a lehetséges legkorábbi időpontban, 2020. július 6-án újraindította a lakossági lomtalanítást Budapesten.
Most sem sikerült megakadályozni - már 4000 fertőzött van az idősotthonokban
Az 1600 intézményből 174 szociális intézményben találtak pozitív eseteket.
Cáfol a MOK - nincs egyeztetés az egészségügyi törvényről
Egy héttel az egészségügyi jogállásról szóló, az egészségügyben hatalmas felzúdulást keltő törvény hatályba lépése előtt a kormány még mindig nem vonta be a Magyar Orvosi Kamarát a rendeletek kidolgozásába - hívja fel a figyelmet a MOK honlapján lévő számláló.
Maszkszigor: újabb kerületek és települések döntöttek - van ahol nem kötelező a maszkviselés
Újabb kerületek városok döntöttek arról, miként szabályozzák a maszkviselést a közterületeken.
Szijjártó Péter: „Nagyon durván változnak a tünetek egy napon belül is”
A külügyminiszter szerint „minden, amit a koronavírusról elmondtak az orvosok, hogy nagyjából mi várható, az sajnos beigazolódik”.
„A tavaszit épp hogy kihevertük, most itt az újabb csapás” - éttermek és szállodák dolgozói az új korlátozásokról
Orbán Viktor hétfőn jelentette be, hogy bezárnak az éttermek, és a szállodák is csak üzleti célból érkező vendégeket fogadhatnak, turistákat nem.