Csökkenő árak, előretörő csomagok, megszűnő különálló előfizetések, fejlődő internetpiac és erősödő verseny - erre lehet számítani a magyar telekommunikációs és multimédiapiacon a következő két-három évben. A BellResearch kutatása szerint a 40 százalék körüli mostani értékről 47-re nő a háztartások körében az internet-előfizetések száma az év végére és folyamatosan felzárkózik az unió átlagához, ami 65 százalék. Nem osztotta az optimizmust Zsembery György, az Invitel vezérigazgató-helyettese egy tegnapi tájékoztatón. Szerinte az az egyik gátja az internet terjedésének, hogy csupán egy-két százalékkal nő a számítógép-használat. Napjainkban a háztartások 48 százaléknak nincs pc-je és mindössze tíz százalék azok aránya, ahol van gép, de nincs internet. Márpedig ez utóbbi körből, illetve a géppark bővülésével növekedhetne az internetezők aránya - tette hozzá Zsembery. A magyar háztartások 27 százaléka, azaz 1,1 millió fizet elő legalább négy távközlési szolgáltatásra, s ezek háromnegyede három szolgáltatóval áll kapcsolatban, ami komplikált és drágább. Fejes Tibor, az Invitel lakossági ügyfélportfóliójának menedzsmentigazgatója elmondta, az ügyfél leginkább a telefon-, internet- és televíziószolgáltatás alapján dönt.
Lassan terjed az internet
Forrás:
iPon
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Magyar Péter: A holnapi napon feljelentem Orbán Viktor miniszterelnököt
- Magyar Péter: Holnap feljelentem Orbán Viktort
- Ezt a szép magyar nevet viseli a Habsburg fiú, aki a magyar trón örököse lenne, ha még lenne Osztrák-Magyar Mo...
- Ítéletidő éri el az országot hamarosan: kiadták a riasztást, heves zivatarokkal csap le a rettenet
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Új hozzászólás