A távközlési cégekre tavaly kivetett különadó három évig marad érvényben - erről biztosította a miniszterelnök a szektor szereplőit - mondta egy tegnapi sajtóbeszélgetésen Christopher Laska, a Telenor Magyarország Zrt. néhány napja kinevezett vezérigazgatója. A Telenorhoz hasonló, tőzsdén jegyzett cégnek ez az előrejelezhetőség, kiszámíthatóság nagyon fontos, többek között a beruházásaik ütemezésénél. A vezérigazgató emlékeztetett, a különadó miatt beadvánnyal éltek az Európai Bizottságnál. Laska azt is elmondta, hogy a Telenor Magyarország megvizsgálja annak lehetőségét, hogyan tudja csökkenteni költségeit. A társaság megpróbál kedvezőbb árakat elérni a beszállítóinál és hatékonyabban működni. A cég ugyanakkor folytatni kívánja a kilátásba helyezett hálózatcseréjét, amit az adatmennyiség növekedése és a gyorsabb továbbításuk iránti felhasználói igény követel meg. Laska a Napi Gazdaság kérdésére elmondta, hosszú távra rendezkedik be Magyarországon, információink szerint több mint három évet tervez a Telenor Magyarország vezérigazgatói pozíciójában. (Laska előtt mintegy fél tucat vezetője volt a bő másfél évtizedes múltra visszatekintő Pannonnak, illetve Telenornak.) Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a menedzsmentben lehetnek változások. A vezérigazgató annak lehetőségét is meglebegette, hogy a Telenor Magyarország kínálatában is megjelenik az iPhone, de ehhez megfelelő árak kellenek, bár úgy látja, az androidos készülékek egyre népszerűbbek. Arra a kérdésre pedig, hogy egyes Telenor-márkák kapcsán lát-e okot a változtatásra, Laska elmondta, korai lenne még dönteni: sikernek vagy kudarcnak tekinthető-e a djuice és a Red Bull Mobile szereplése.
Költségcsökkentést tervez a Telenor
Forrás:
iPon
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 22., 10:34
Dobrev Klára hatalmas bejelentésre készül – egy közjogi méltóságról rántja le a leplet
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 21., 15:23
Óriási trauma: Az expornós kesereg a Facebookra, mert keveslik rajta a ruhát
Itthon
- 2024. May 21., 13:07
Ilyen autóból szinte lehetetlen élve kiszállni, ijesztő fotók
Itthon
- 2024. May 21., 08:20
Ágyúdörgés lesz ma a budai várban – Ne ijedjen meg
Új hozzászólás