Ugye, milyen szánalmas, aki ilyen címmel képes posztot írni? Az ilyen elvetemültnek rendesen megérett a gépcsere, vagy legalábbis vinyóból kellene újat nézni. A 80 gigás merevlemez a 3 éves MacBookomban már egy picit szűk lett nekem, gyakorlatilag hónapok óta rendszeres elfoglaltsággá vált a hely felszabadítása. Tudom, azt gondoljátok, hogy ez egy hülyeség, a hatékonyság rovására megy, hogy töltse ezzel az idejét a ló, pedig ennek is megvannak a maga szépségei. Nekem ez egy olyasfajta játék, mint másnak a Minecraft vagy az Angry Birds, megtalálom a régen rossz helyre másolt filmeket, a múltban vájkálva az érdektelenebb fotókat válogatom, és csapom át külső merevlemezre (ezekből több terabájtnyi van ugyanis körülöttem), és hát vannak olyan esetek is, mint a mostani. Amikor olyat találok, hogy utána boldogan fekszem le aludni. Ráküldtem a Disk Inventory X-et a vinyóra, és elkezdtem böngészni a látványt. Megláttam ezt:Hát ugyan te mitől híztál meg ekkorára, gondoltam, beléptem az iTunes-ba, Preferences, Devices, és megláttam azt az ipari mennyiségű backupot, amiket különféle iOS-eszközökről hagytam ott. iPadek, iPod touch-ok, az előző és a mostani iPhone-om több példányos mentései. Elkezdtem törölni, csak a legutóbbit hagytam meg, és láss csodát:Miután a telefonomról is lementettem, majd letöröltem több év fotóit és videóit, még jobb lett a helyzet:Ugyanis az van, hogy az alkalmazásokat egy Mobile Applications mappában tárolja a rendszer, a zenéket az iTunes-szal szinkronizálja, a Backup könyvtár erről nem tárol infókat. Így mentünk 600 mega alá a könyvtár méretében. 14-ről indultunk. Holnap megpróbálok vizet fakasztani a kősziklából ostorral. Szerintem menni fog.
Felszabadítottam 13 gigát a merevlemezemen!
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Magyar Péter a vitáról: Szégyellje magát mindenki, akinek ehhez köze van
- Most jött: újabb vízi baleset történt, többen meghaltak és eltűntek
- Földönkívüli élőlényt találtak a Jupiter egyik holdján? Teljesen felrobbantotta az internetet a felfedezés
- Zelenszkij már nem elnöke Ukrajnának, de akkor ki vezeti az országot?
Nagyvilág
- 2024. May 21., 20:57
Nukleáris fegyverek: Oroszország megkezdte a hadgyakorlatot – Tényleg a küszöbön a harmadik világháború
Itthon
- 2024. May 21., 20:25
240 méter hosszú és métere 3 millióba került – Kitalálja, mi az?
Itthon
- 2024. May 21., 19:28
Elővették a DK újpesti polgármesterjelöltjét – Ezért volt házkutatás nála
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 21., 08:20
Ágyúdörgés lesz ma a budai várban – Ne ijedjen meg
Itthon
- 2024. May 21., 06:20
Jégeső és viharos szél – Ismét bekeményít az időjárás
Itthon
- 2024. May 20., 16:25
Tompos Kátya erre a speciális kezelésre szorul – megszólal az orvos
Új hozzászólás