A héten már a második fordulóját rendezték meg az Egyesült Államok versus mobil oprendszerek meghallgatásnak geotagging kérdéskörben. Az egész ügy tulajdonképpen amiatt indult, mert egy programozó megtalálta azt a file-t az iPhone-on, ami gyűjti a felhasználó körüli wifi-hotspotok és adótornyok információit. A programozó ugyan azt állította, hogy az információ a felhasználónál marad, az Apple erre szólt, hogy dehogynem, globális adatbázist építenek ezekből. További védekezési pontok itt. Na, több sem kellett a hivatalnak, behívták a Google-t és az Apple-t, a két legnagyobb okostelefon-oprendszer-gyártót, magyarázzák már el, mi van, és tartsák a körmüket. Kíváncsi voltam személy szerint, hogyan védekezik a két óriás, és hát pont az lett, amit vártam. Az Apple védekezése (Catherine Novelli): nem követtük a felhasználók helyzetét, és nem is állt soha szándékunkban. Adatbázist építünk. Vagyis "tudunk mindenről, kézben tartjuk a dolgokat, nincs semmi probléma". A Google védekezése (Alan Davidson): nem tehetünk arról, amit a külsős programozók tesznek az üzletbe, nem mondhatjuk meg, hogyan bánjanak a megszerzett adatokkal. Bátorítjuk arra a programozókat, hogy a legjobb megoldásokat válasszák. Vagyis "nem kell tudnunk semmiről, mi így működünk". Ne tessék félreérteni, tudom, hogyan működik az Android online üzlete, a fenti összehasonlítás nem kíván semmilyen relációt tenni a két felfogás, két modell közé. Csak arra próbál rávilágítani, hogy szenátus elé hozott két indoklás mennyire zavarja majd össze a fejekben a dolgokat, és hogy mennyire valószínű, hogy egy "what a fucking mess! " felkiáltással véget vetnek a honatyák az eddigi szabályozatlanságnak. Ami egyébként egyáltalán nem is baj.
Így védekezik az Apple és a Google
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 20., 18:10
Akkora király, hogy Orbán Viktor átültette miatta a fél nézőteret
Nagyvilág
- 2024. May 20., 20:16
Durván őszinte pornós is vallott Donald Trump ellen – Így áll most a per
Itthon
- 2024. May 20., 19:55
Ezt a szektort is elözönlik a külföldi vendégmunkások – De hova lettek a magyarok?
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 19., 16:46
"Egymás mellett van Buddha és a sarki k*rva hirdetése" – Müller Péter elmondta, mi vezessen minket a választásban
Itthon
- 2024. May 19., 08:30
Akár 29 fok is lehet pünkösd vasárnap
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Új hozzászólás