Steve Jobs 14 évig volt az Apple élén, tegnap lemondott vezérigazgatói posztjáról, aaz igazgatótanács elnökeként folytatja a cégnél. A tisztséget Tim Cooknak adta át, aki Jobs betegszabadsága alatt vezette a céget. A vezérigazgató lemondása nem volt meglepetés, betegségének kiújulása óta sok pletyka keringett erről. Az elemzők számítottak ugyan rá, de a piacokat váratlanul érte. Steve Jobsnál még 2004-ben diagnosztizáltak májrákot, azóta abból felépült, de az utóbbi időben sokat betegeskedett, lefogyott, hosszú betegszabadságokat vett ki. Az idén év eleje óta nem vett részt a napi teendőkben, csak a stratégiai döntésekből vette ki a részét. A céget Tim Cook vezette távollétében, Steve Jobs őt jelölte ki utódjának. Az elemzők szerint képes lesz sikerre vinni az Apple-t, nem fog megtorpanni a cég vezetése alatt. A piac mindenesetre nem reagált ilyen nyugodtan a hírekre, bár ez a kezdeti bizonytalanság miatt is lehet, a bejelentés után hat százalékot esett az Apple-részvények értéke. A lemondó levél: To the Apple Board of Directors and the Apple Community:I have always said if there ever came a day when I could no longer meet my duties and expectations as Apple’s CEO, I would be the first to let you know. Unfortunately, that day has come. I hereby resign as CEO of Apple. I would like to serve, if the Board sees fit, as Chairman of the Board, director and Apple employee. As far as my successor goes, I strongly recommend that we execute our succession plan and name Tim Cook as CEO of Apple. I believe Apple’s brightest and most innovative days are ahead of it. And I look forward to watching and contributing to its success in a new role. I have made some of the best friends of my life at Apple, and I thank you all for the many years of being able to work alongside you. Steve
Lemondott Steve Jobs
Forrás:
Bigyóblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Ott van a listán Szoboszlai neve Liverpoolban, ennél nagyobb meglepetés mára már nem jöhet
- Az indiai próféta döbbenetes szavai: már idén elkezdődik, itt vannak a veszélyes dátumok
- Veszélyes lehet ez a közkedvelt fehérneműtípus - 3 országban betiltották.
- Kiadták a meteorológusok a friss előrejelzést, ilyen időre számíthatunk pünkösd első napján
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Új hozzászólás