A héten a BuBi szakmai fórumán ültem, és a másik blogunkra, az Egy nap a városbanra toltam az anyagot folyamatosan. Hátul gépeltem nagy buzgalommal, a gépből oldalt kiállt a 3G-s modem, vigyáztam, le ne törjem. Így telt az idő. Ha egy érdekes diát vetítettek a vászonra, előrefutottam a fényképezőgépemmel, csatt, aztán vissza. Kikaptam az SD-kártyát, próbáltam volna bedugni, de ezzel szembesültem:Nem fér be a helyére az SD-kártya. Kapcsolat bontása, modem kihúz, bedug az Air másik oldalán. Így már minden rendben volt, egészen addig, amíg a laptop akksija nem kezdett el vészesen merülni (4-4,5 óránál többet nem bír). A székem mellett találtam egy csatlakozót, elővettem a töltőt, de sajnos ez fogadott:Jól látjátok, nem fér el a csatlakozó. Vagyis a három közül ki kell választani kettőt, amit használsz: 3G-s modem, SD-kártya, hálózati töltő. Roppant kellemetlen, és igazából nem tudom, hogy a bazi nagy modemek készítőjét okoljam, vagy az Apple-t, ahol a mindenfelé elterjedt mérettel már nem számoltak, annak ellenére, hogy a fél Mac-közösség könyörgött nekik a SIM-kártya-foglalatért és a beépített modemért a laptopokba. Azt hiszem, a végső megoldás mégis ez lesz:Röhej.
Az Apple találkozása a 3G-s modemmel
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- „Még beszéltem vele a történtek előtt fél órával” – barátai gyászolják Bogit, a verőcei hajóbalesetben meghalt...
- „Összeismerkedtek egy fiatal olasz sráccal, és ő élte túl egyedül” – épp a túlélő nem tartozott a baráti társa...
- Verőcei hajótragédia: ők azok a fiatalok, akiket a mentőcsapatok keresnek
- Súlyos kijelentést tett Lavrov: Ukrajnának el kell ismernie a háború következtében...
Itthon
- 2024. May 20., 18:10
Akkora király, hogy Orbán Viktor átültette miatta a fél nézőteret
Itthon
- 2024. May 20., 14:59
Gyurcsány Ferenc kioktatott, majd hatalmas pofont kapott
Itthon
- 2024. May 20., 17:55
Csepeli plébános is a baloldal nyakába varrja a Fico elleni merényletet
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 19., 16:46
"Egymás mellett van Buddha és a sarki k*rva hirdetése" – Müller Péter elmondta, mi vezessen minket a választásban
Itthon
- 2024. May 19., 08:30
Akár 29 fok is lehet pünkösd vasárnap
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Új hozzászólás