De az is lehet, hogy lesz. Tim Cook tegnap nagyon hosszasan beszélt az őt érdeklő dolgokról a Goldman Sachs Technology and Internet konferencián, többek közt arról, hogy nem félnek kannibalizálni a saját piacukat, mert ha ők nem teszik meg, megteszi más. Kiderült az is, hogy nem terveznek nagyobb cégeket felvásárolni, és hogy továbbra is szarnak a trendekre, meg az elvárásokra, a cél az, hogy nagyszerű termékeket hozzanak létre. Nem lesz tehát olcsó iPhone, vagy más olyan készülék, amit az elemzők szerint feltétlenül ki kell adnia az Apple-nek, ha versenyben akar maradni. És beszélt Cook az Apple Store-okról is, amik akkora rakás pénzt hoztak, hogy ha egy nagy hegybe hordanánk az egészet, és felgyújtanánk, akkor az elég nagy baromság lenne. A cég azt tervezni, hogy további üzleteket nyit a közeljövőben, pontosan harmincat, az Egyesült Államokon kívül. Ezek közül nagyon sok Kínában lesz, de akad majd bolt Brazíliában, sőt, Törökországban is. Cook elismerte, hogy még nagyon sok helyre el kell jutniuk, és a vezér szerint szerepel is a tervekben, hogy további országokat hódítanak meg, de hozzátette azt is, hogy sosem lesz Apple Store mindegyik partnerországban. Szóval bár bíztatók a jelek, én nagyobb összegben mernék arra fogadni, hogy az Apple a hazai piacot szkippelni fogja. A társaság hozzáállása amúgy sem a jó irányba változott az elmúlt években, mert amíg például két éve aktív tevékenységet folytattak Magyarországon, sajtóutakat szerveztek a nagyobb bejelentésekre (volt olyan, hogy a premier után percekkel már az új új iPodokat, iPadeket, Apple TV-ket nyomogattuk Londonban), rendszeresek voltak a bemutatók és pillanatok alatt hozzá lehetett jutni a legújabb teszttermékekhez, ennek ma már nyoma sincs. Magyarország a senki földje lett az Apple szemében, nincs kit felhívni, nincs kivel egyeztetni, ha valamire újságíróként szükséged van, és közel egy évig teszttermékhez is csak úgy lehetett hozzájutni, ha megvetted az eszközt. Az APR-ekkel együtt dolgoztunk nagyon sokat azon, hogy késéssel bár, de legális keretek közt létrejöhessenek az olyan anyagok, mint a retina MacBook Pro-, vagy az új iMac teszt, mert sokáig még a hazai partnerüzleteknek is tiltva volt, hogy kiadjanak újságíróknak egy-egy gépet. Fura helyzet ez, egyszer talán majd megírom, de a lényeg: nekem úgy tűnik, hogy a kezdeti lelkesedés után az Apple teljesen elvesztette az érdeklődését a magyar piac iránt, úgyhogy nem érdemes Apple Store-okra várni. Szerencsére az elmúlt években az APR-ek olyan nagyra és szépre nőttek, hogy a hivatalos boltok nélkül sem kell garázsokban kutatnunk az Apple termékek után.
Talán sosem lesz Apple Store Magyarországon
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Fogj pár tiszta mosogatószivacsot, és tedd a hűtőszekrénybe: hihetetlen dolog fog történi az élelmiszerekkel.
- Imádod a sültkrumplit? Akkor ezt még annál is jobban fogod.
- Szívinfarktus éjszaka: innen tudhatja, ha a változékony idő megviselte a szívét
- Az államfő megvétózta a külföldi ügynökökről szóló törvényt
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Új hozzászólás