Emlékeztek még arra, hogyan rontották el az Apple Eventeket a kiszivárgó információk? A kémfotók, a részletes specifikációk, a termékbemutatók. Mikor Jobs vagy Cook elővette a színpadon az évekig fejlesztett új eszközt, már alig tudott hatást elérni vele, hiszen hónapok óta tudtunk róla mindent. És ezt utáltuk. Éppen ezért tűnt jó hírnek, amikor Cook tavaly nyáron bejelentette, hogy vége a szivárogtatásnak. Átszervezésekkel, szigorításokkal, új szabályok bevezetésével meg fogják akadályozni, hogy idő előtt kijussanak az információk. Majd akkor kapjuk meg a terméket, amikor az Apple úgy gondolja, hogy eljött az idő, és bemutatja azt. És most meg ezt utáljuk. Angelday írta, hogy annyira kevés információk kapunk a vállalatról, hogy az már kikezdi a vásárlók márka iránti lojalitását. Támpontokat akart, dátumot, ami világítótoronyként ragyoghatna az információs fekete lyuk ÓCEÁNJÁBAN. Nehéz vele vitatkozni, valóban szörnyű, hogy mennyire érdektelenek mostanában az Apple-hírek, ezt egy Apple hírblog szerkesztőjeként még nehezebben élem meg, mint ti, olvasóként. Harc minden egyes nap. De ez a probléma kezelhető, valamivel kreatívabb, elemzősebb posztokat kell írni, amúgy is untuk már a sok pletykát, kémfotót, feltételezést. De van egy másik vetülete is ennek a jelenségnek, és most kanyarodjunk vissza a poszt elejére: végre eljöhet az az idő, amikor az Apple képes lesz újra meglepetést okozni. Olyan termékeket előrántani a színpadon, amiket nem elemeztünk szénné a megelőző hónapokban. Persze az információs vákuum okoz némi zavart egy olyan cégnél, amelyik negyedévente ha egyszer áll elő valami jelentős termékfejlesztéssel, így a két event között az új, szigorúbb rendszerben hónapok telnek el érdemi hírek nélkül. De hát mindent nem lehet egyszerre. A lényeg: a látszat ellenére az Apple nem fagyott le, nem hagyott fel a fejlesztéssel, nem lett egy unalmas multi, csak Cook tartja magát a tavaly nyári bejelentéséhez. Nem szivárogtat, ez minden.

Forrás: Appleblog
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.