Nos, ha minden jól megy, már el is indult publikus üzemmódban is Uj Péter projektje, a 444.hu. Az eseményre Facebookon közel kétezren iratkoztak fel. Magát a site-ot pedig elindulása előtt nagyjából három és félezer ember lájkolta. Ez a néhány ezer ember és az ő ismerőseik lesznek azok, akik a 444.hu alap olvasóközönségét adják majd. Már csak az a kérdés, hogy 14 újságíró mire lesz képes egy olyan médiapiacon, ahol sok százezres látogatottsággal bíró hírportálok léteznek, ahol a forgalmi adatokat a mindenféle híraggregátor szájtok (Hírkereső, Hírstart, stb) által szállított fizetős forgalmak torzítják. Ahol a hálószerűen összeépített szájtfelhőben kibogozhatatlanul bonyolulttá vált, hogy melyik oldalletöltés mennyire értékes. A 444.hu, amennyire én látom, alapvetően a szóbeszédre és a Facebookra alapoz. Illetve arra az elképzelésre, hogy ha jó a tartalom, akkor bizonyára úgyis jönnek majd a látogatók. A látogatók az új site-okkal kapcsolatos első benyomásaikat bizonyára a dizájn alapján szerzik. A 444.hu - hála Etelének - ezen a téren minden kétséget kizáróan ki fog lógni a magyar site-ok közül. Nagyon határozott, parancsoló egyszerűséggel bassza oda a tartalmat. Dehát a site neve is ezt sugallja: minden állítás mögött izomból odatolt felkiáltójelek vannak!! 4!!!! 444!!!! Ha egy kicsit a dizájn formanyelvében mélyedünk el, a harsányság mellett ami nekem elsőre feltűnt, hogy talán az első magyar médiaszájt, mely tudatosan, átgondoltan foglalkozott a tipográfiával. A Boxed és a Noticia fontok kiterjedt és erőteljesen hierarchizáló használata adja a dizájn leglényegesebb elemét. Próbáljuk csak ki a két említett typeface nélkül, mondjuk 15 px-es Arialokkal a dizájnt, és megértjük, hogy mennyire fontos szerepe is van egy olyan műfajban, mint az újságírás, a betűk milyenségének. Főleg egy olyan dizájnban, ami azért még nincsen teljesen kifaszázva. Na de a 444.hu-t mégsem a dizájnnak kell eladnia ezekben a napokban. Hanem a cikkeknek. Én azt várom ettől a szájttól, hogy a nulladik órában tudjon szakítani azzal a kilugozott, művies nyelvezettel, ami a médiát, és az online médiát is jellemzi. A kiöblögetett, mesterkélt mondatokból összetapasztott MTI-s nyelvezet már az Indexet is teljesen agyonragacsozta. Ott is csak a blogok erőteljes kiemelése tudja feledtetni ezt az olvasóval. Szóval a 444.hu szerintem abban tud kis médiaként érdekes lenni, ha meg sem próbálja átpaszírozni ezen az álnyelven a témákat, hanem a szerzők saját stílusukban, saját nyelvükön írnak. Minimál dizájn, minimál szerkesztés. Szerintem az Internettót és a korai Indexet is az tette érdekessé, hogy nem újságírók, hanem írni tudók adták az alapcsapatát. Aztán persze szépen lassan bebújt az emberek bőre alá ez a műnyelv, ezek a mesterkélt közölte, mondta, nyilatkozta, jelentette ki, tudta meg, fejtette ki rémségek, amitől az olvasónak az az érzése, hogy egy magyarul beszélni nem képes, elcseszett robot írja a cikkeket. A Holdról. Érdekes kérdés, hogy mi a 444.hu küldetése ebben a jelenlegi magyar online médiaközegben. Lehet itt finomkodni, hogy kis szájt, kis célok, kis hirdetésbevételek. De a végén persze mindig ki kell mondani, hogy annak a projektnek, aminek nem célja a piacvezető szerep megszerzése, az nem elég komoly projekt. Emlékszem, amikor a Blog.hu-n dolgoztunk az elején, és gyakorlatilag mindenki kiröhögött minket, akivel csak beszéltem erről, hogy ugyan már... Egyrészt van a Freeblog, másrészt meg ki a faszt érdekel ez a blogolás dolog egyáltalán... Itt ki-a-la-kult médiapiaci helyzet van, amibe nem lehet már beleugatni. Elkéstetek. Aztán kiderült, hogy akik ezeket mondogatták, azok épp emiatt a keserű pesszimizmus miatt voltak képtelenek egyről a kettőre lépni a saját termékeikkel. Mi pedig geci sokat dolgoztunk a Blog.hu-val, de a vért izzadásnak végül szerencsére meg lett az eredménye. Utólag meg már ezek a pesszimisták nyilván azt mondják, hogy "ja, nektek könnyű volt, mert engedték, mert ott volt az Index, mert nektek nincs ilyen elcseszettül hülye főnökötök". Kifogások mindig vannak. Minden évben jönnek új kezdeményezések, új ötletek, új projektek, amikben hisznek emberek. A 444.hu bizarr módon nem a közösségi tartalomban, hanem a szerzői tartalomban lát távlatokat. Nagyon nehéz feladat, sőt, kifejezetten reménytelennek tűnik az egész. Éppen ezért lelkesítő és szimpatikus.
444.hu: a magyar online média felképelése
Forrás:
Webisztán
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Bochkor Gábor nem bírta ki, megható SMS-t küldött Várkonyi Andreának: amit írt benne, az megérintette volt fel...
- Rendkívüli: Orbán félrerántotta a kormányt a 444 elleni háborújában, de már túl későn
- Nagy bejelentést tett a magyar kormány: ez minden vidéki vendéglátóhelyet érinteni fog
- Fico azt mondta Pellegrininek, meglepő-dött, hogy egy ilyen merénylet megtörténhetett
Itthon
- 2024. May 17., 10:28
"Követeljük Szijjártó Péter azonnali lemondását" – Nem csitulnak az indulatok az orosz hekkertámadás miatt
Nagyvilág
- 2024. May 17., 10:57
Friss hírek Robert Ficoról: ébren van és mindenre emlékszik a meglőtt szlovák miniszterelnök
Itthon
- 2024. May 17., 09:28
Deutsch Tamás a magyarországi korrupcióról viccelődik az EP-ben
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 16., 19:22
Osváth Zsoltot beperelték – Bukhatja az éttermét
Nagyvilág
- 2024. May 16., 18:28
Nagyon megosztja a brit közvéleményt III. Károly új portréja
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
Új hozzászólás