Idén is Back To School akciót hirdettek az Apple APR-ek, az iskolakezdés előtt jelentős kedvezményeket lehet igénybe venni az iStyle-nál is. Általában ilyenkor vagy árat csökkentenek, vagy ajándék terméket adnak a megvásárolt gépek mellé. Idén előbbi mellett döntöttek, és azt hiszem, ez a népszerűbb ajánlat. iPadet például 10 százalék kedvezménnyel lehet hazavinni 2013. augusztus 26. és október 15. között vagy a készlet erejéig. Az akció iPad mini és kifutó modellekre nem vonatkozik, illetve más kedvezményekkel nem vonható össze. Még nagyobb, 12 százalékos kedvezmény vonatkozik a Macekre. Egy 13-as, 128 gigás MacBook Airt például alig több mint 300 ezer forintért haza lehet vinni, a szokásos 350 ezer forint körüli összeghez képest. Egy 27-es iMac esetében pedig a kedvezmény több mint 70 ezer forint. MacBook Prót is vásárolhatunk, de az akció Mac mini és kifutó modellekre nem vonatkozik, illetve más kedvezményekkel nem vonható össze. Az akció továbbra is felsőoktatási tanulmányokat folytató vagy megkezdő diákok, valamint oktatók számára szól, diákigazolvány vagy oktatói igazolvány feltüntetésével lehet igénybe venni a kedvezményeket. Az iStyle az Appleblog hirdetője
Back To School - Apple kedvezmény a diákoknak
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 22., 10:34
Dobrev Klára hatalmas bejelentésre készül – egy közjogi méltóságról rántja le a leplet
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 21., 15:23
Óriási trauma: Az expornós kesereg a Facebookra, mert keveslik rajta a ruhát
Itthon
- 2024. May 21., 13:07
Ilyen autóból szinte lehetetlen élve kiszállni, ijesztő fotók
Itthon
- 2024. May 21., 08:20
Ágyúdörgés lesz ma a budai várban – Ne ijedjen meg
Új hozzászólás