Ez lehet az Apple egyik nagy dobása idén, úgy fogják elkapkodni, mint a cukrot. Legalábbis ez valószínűsíthető a 9t5Mac tegnapi pletykacunamijából: Mark Gurman belső forrásokból több súgást kapott arra vonatkozóan, mit tud a következő generációs set top box. Állítólag olyan funkciókról beszélünk, amiket régóta várnak sokan a vásárlást egyelőre csak fontolgatva, kiegészítve olyan képességekkel, amire senki nem számított eddig. 1. Megjelennek az appok. Jelenleg is van egy 0. 9-esnek kinéző választék, de azt beszélik már egy ideje, hogy idén megjelenik a rendes App Store a készüléken, és a fejlesztők elkezdhetik a munkát erre az eszközre. 2. Az előzőből következik, hogy az Apple TV lehetne a cég első játékkonzolja. Már egy ideje benne vannak könyékig a játékiparban, ideje, hogy növeljék a tétet. A kontrollerek az iPadek, iPhone-ok, iPod touch-ok lennének, és persze az MFi program részeként valamilyen módon külső gyártók irányítói is megjelenhetnek a piacon. 3. Az Apple TV egyben egy Airport Express képességeit is megkapná. Vagyis egy könnyen használható, kétsávos router lenne vezeték nélküli zenehallgatás és nyomtatás képességekkel. Ez nem tűnik nagy dolognak, pedig az: az Airport Express jelenleg 30 ezer forint, az Apple TV meg 33. 990 forint (a Speedshopnál 32. 900 forint). Vagyis aki már egy ideje szemezget mindkét kütyüvel, de nem érezte úgy, hogy megéri kifizetnie ennyi pénzt ezekért a funkciókért, most megkaphatja egyben, nyilván olcsóbban, mint a két termék árának összege (egyelőre semmit nem tudunk az idei Apple TV árazásáról, de nagyon nem szállhatnak el, ha már így sikerült lenyomni a számokat). Ezzel a húzással pedig az Apple kiveszi az egyenletből a külső, nem megbízható routerek esetleges bénázását, javítva a streaming stabilitását, ezáltal a Felhasználói Élményt. 4. Beépített TV tuner komponensről is beszélnek a források, vagyis az Apple TV-vel kapcsolódhatnánk a már meglévő boxokhoz, állomásokhoz. Nehéz ügy, az Xbox One esetében sem sikerült túl szépre és átláthatóra ez a funkció: [...] Bővebben!
2014-ben kiléphet a hobbiprojekt szerepéből az Apple TV
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Fury sem legyőzhetetlen. Uszik a nehézsúly vitathatatlan bajnoka - videóval
- Borzasztó szoros végeredményt hozott az évezred legfontosabb bokszmeccse
- Az indiai próféta döbbenetes szavai: már idén elkezdődik, itt vannak a veszélyes dátumok
- Így néz ki a francia nők otthona: nagyon nem úgy, ahogy a miénk
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Itthon
- 2024. May 18., 13:38
Bandaháború és brutális leszámolás Pécsett: Lapátokkal és macsétével estek egymásnak, majd szándékos gázolással zárult a harc
Sport
- 2024. May 17., 17:56
Merész fogadalmat tett Marco Rossi, Szoboszlai Dominik is reagált
Új hozzászólás