Az egymás követő negyedik negyedévben számolt be veszteségről a Sony Corp., a világ második legnagyobb lcd-tévé-gyártója. A társaság üzleti évének szeptember 30-án végződött második negyedében 32,6 milliárd jen (357,5 millió dollár) üzemi veszteséget könyvelt el, szemben az egy évvel korábbi 11,05 milliárdos profittal. Az egyetlen pozitívum a cég beszámolójában, hogy a korábbi 110 milliárdos mínuszról 60 milliárdra mérsékelték a 2010 márciusában végződő üzleti év üzemi veszteségére adott előrejelzést. A Sony nemrégiben csökkentette a PlayStation 3 videojáték-konzol árát, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a hiány az exportot drágító erős jen ellenére kisebb lett a korábbiaknál. Ugyanakkor a svéd Ericssonnal közös mobiltelefon-gyártó vállalkozás, a Sony Ericsson notóriusan rosszul teljesít, mert nem tudott az Apple iPhone-jával vagy a RiM Blacberryjével versenyképes okos telefonnal piacra lépni. A Sonyéval párhuzamosan jelent meg a Panasonic, a világ legnagyobb szórakoztatóelektronikai cége és a Toshiba negyedéves jelentése, amelyekből kiderül: mindkét vállalat nyereséges volt. Az előbbi vállalat 49,1, az utóbbi 5,2 milliárd jen profitot könyvelt el a tavalyi profit, illetve veszteség után.

Forrás: iPon
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.