"E törvény erejénél fogva feliratkozottnak minősülnek azok, akik a korábbi kormányzati konzultációk során visszaküldött válaszaikban hiánytalanul eltalálták a Kormány előzetes szándékát, illetve minden kétséget kizáróan egyetértettek a Kormány előzetes és/vagy majdani döntésével" - áll a módosító javaslat 3. paragrafusában, és hidd el, hogy a négyoldalas, kísérőlevéllel is ellátott beadvány minden sora hasonló stílusban íródott. "Külföldről a szavazatokat a feliratkozottak postai úton, nyílt levelezőlapon is feladhatják, de ezen szavazatok csak a végeredményeket korrigáló mértékben vehetők figyelembe, és csak abban az esetben, ha a kormánypártok jelöltjei mégsem a legtöbb szavazatot kapnák, és csak addig a mértékig, hogy az említett kormánypárti jelöltek mégis az élre kerülhessenek. Ha a magyar állam érdekeit képviselő Kormány támogatása még így sem valósulna meg, akkor az összes leadott szavazat számából le kell vonni a nem a kormánypártra leadott szavazatok számát, s a...
Sírvaröhögős törvényjavaslat-paródiát nyújtott be az előzetes regisztrációhoz Szanyi Tibor
Forrás:
mariablogja.wordpress.com
Feltöltő: No_Fidesz_No_Problem
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Életet menthet: ezt kell tenned szívinfarktus esetén
- Dobrev Klára a Tisza Párt budapesti indulásáról: „Én ezért nagyon mérges vagyok”
- Ebbe az ingatlanba költözhet Tiborcz István és Orbán Ráhel
- Almaecetes víz helyett ebből igyál reggel éhgyomorra, és leolvadnak rólad a kilók rólad nyárra: egy deka súlyf...
Itthon
- 2024. May 6., 17:57
Szerdától óriási változás az üzemanyagárakban
Itthon
- 2024. May 6., 16:51
Sokak nyugdíja bánhatja, ha erről elfeledkeznek!
Itthon
- 2024. May 6., 16:46
Szijjártó Péter szövegírói stábja elengedte a fantáziáját, ezt írták a magyar gazdaságról
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 6., 11:50
Kubai zsoldosokat csábítanak az orosz hadseregbe magas fizetéssel és az orosz útlevél ígéretével
Sport
- 2024. May 6., 06:56
Döbbenetes fordulat a Forma-1-ben – Erre senki sem számított Lando Norristól
Szórakozás
- 2024. May 5., 22:31
Elhunyt a Gyűrűk ura 79 éves sztárja
32 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Több eszük van egyenként mint az összes ide írónak csak éppen szarnak ránk!
Lásd: Esőember.
Hisz a harang mindenkiért szól...
Azonban egy "megfontolt" javaslatnak nem feltétlen kelléke ám a délutáni módosítósem!
Én mindegyikre válaszoltam.
De nem lepődtem meg azon sem, hogy a legtöbben nem, de ezt megmagyarázza egy hazai statisztikai adat:-)
Ha embertársadról rosszat írsz az vissza üt.
Nem ítélet, vélemény amit írtam.
még nem teljesen tiszta, hogy miről is beszélünk.
Az autista nem nyomorék!
A gond az volt, hogy azt nem értetted miért írtam a Hemingway üzenetet.
Nem volt jó hasonlat és azt hiszem itt be is zárhatjuk.
Nem ártó szándékkal tetted, el van felejtve résemről.
Nem vagyok járatos: hogyan kell kezdeményezni a szentté avatásodat?
Eddig nem mertem hozzászólni, mert féltem, nagyképűnek látszom,
de nekem már itt leesett a tantusz:
"...feliratkozottnak minősülnek azok, akik a korábbi kormányzati konzultációk során visszaküldött válaszaikban hiánytalanul eltalálták a Kormány előzetes szándékát,..."
Te döntheted el, hogy melyiket választod.
De tied a felelősség is.
tehát,tetszik nekik a mai helyzet.
Akik meg nem válaszoltak, azoknak nem.
(tegnap 11.48-ra)
A Szanyi marhasága semmivel sem rosszabb, mint a Fidesz baromsága, sőt a Szanyié inkább hülyéskedő, míg a másik inkább okoskodó!!
Te itt bebizonyítottad, hogy apád és csicskatartód Orbán az amiben hiszel!
Te itt olyan vagy mint a szingularitás egy fekete lyuk körül.
Új hozzászólás