Az uniós támogatásból megvalósult fejlesztések után a következő évek fontos feladata lesz az egészségügyi ellátás minőségének javítása – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Hódmezővásárhelyen.
Lázár János a Csúcsi Olvasókörben rendezett lakossági fórumon kifejtette, a kormány az elmúlt években több mint 500 milliárd forintból felújított egészségügyi infrastruktúrát úgy akarja felhasználni, hogy minél magasabb színvonalú ellátást kapjanak az emberek.
Szeretnénk elérni, hogy az emberek egyre hosszabb időt tölthessenek el egészségesen, a várható élettartam pedig 2020-ra két-három évvel növekedjen, a nők esetében 80, a férfiaknál 72-73 évre – mondta Lázár János.
A politikus rámutatott, az egészségmegőrzés, a betegségmegelőzés és a háziorvosi rendszer fejlesztésével akár öt-tízezer ember életét lehetne megmenteni évente. Hangsúlyozta ugyanakkor az egyén felelősségét is. Úgy fogalmazott, rá kell venni az embereket arra, hogy vegyenek részt a szűrővizsgálatokon, és fel kell hívni figyelmüket a dohányzás és a túlzott alkoholfogyasztás veszélyeire is.
Lázár János tudatta, a Fidesz-KDNP évnyitó frakcióülésén téma lesz az egészségügy.
Leszögezte: az egészségügy nem üzlet, nincs helye benne a profitnak.
A kórházak állami kézben maradnak, ahol nincs helye a fizetős szolgáltatásnak. A jövőben a maradék „magánérdekű” fizetős szolgáltatást is ki fogják váltani államival.
Bárki létrehozhat magánkórházat, ám ennek finanszírozását nem várhatja az OEP-kasszától – mondta a miniszter.
21 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Mert akkor van ilyen kedved adni egy kis pénzt az eü.-nek...
Vagy egyenesen a zárt osztályra vitesd magad !!!
"Április 1-től Budapesten hat, amúgy megyénként egy fő kórház marad, az ezzel járó összevonásokról és elbocsátásokról február végéig meg kell egyezniük a kórházigazgatóknak – írja az Index.hu.
meg erről is:HVG.HU-n
Az utóbbi hat évben komoly számban hagyták el Magyarországot az egészségügyi dolgozók, a magyar doktorokat toborzóirodák is segítik a kijutásban. A tízszeres bérek igen vonzóak, a kinn lévő orvosok kétharmada nem is tervez hazajönni. Ennek egyik oka pedig minden bizonnyal a korrupció: a megkérdezett orvosok negyede nevezte meg a hálapénzt fő oknak a hazatérés ellenében.
Talán ha nem a VIP egészségügyi szolgálatodat vennéd a /többi veled hasonlóval/ igénybe, és jelentkeznél az általad szükségesnek vélt szűrővizsgálatra,láthatnád,hogy az orvoshoz jutás előtt,már több hónapra előre kell foglalni időpontot.
Ha gúnyos akarnék lenni,azt mondanám még egészségesen jelentkezz.mert mire orvoshoz kerülsz úgy lesz valamilyen betegséged.
Más:már többször leírtam,nemhogy növekedne a férfiak életkora,hanem több mint ötven százaléka a férfiaknak a nyugdíjazás előtt meghal. Ha megnéznéd időnként a gyászhíreket,vagy a statisztikát nem beszélnél a férfiaknál életkor növekedésről.
Állami kórházak ? Most épül Bp.-en több milliárdért magánkórház állami támogatással erről nem tudsz ?
Sokan kiesnek a közellátásból, mert fizetniük kellene a havi ~ 6000 Ft-ot, de nincs miből!
Lézer ! Mi az apátok fakaszáját csináltatok 4 évig, ha további évekre ígéritek a Kánaánt ?
Sunyi patkány !
Olyan pedig 8 millió körül lesz.
Új hozzászólás