Elindul az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. márciusban, a cégbírósági bejegyzés folyamatban van; a szolgáltatás megkezdése az energiahivatal engedélyétől függ, amely március végére várható – jelentette be Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Az ENKSZ tavasszal a földgázellátásban kezdi meg a lakossági szolgáltatást, a Főgáz bázisán, de a cég tevékenységét az egész országra kiterjesztik – közölte az államtitkár. Németh Lászlóné a sajtótájékoztatón bemutatta a nemzeti közműszolgáltató vezérigazgatóját, Horváth Péter Jánost, aki eddig az MVM Magyar Villamos Művek gázüzletágának vezetője volt.

A Miniszterelnökség a napokban adta ki a Magyar Fejlesztési Banknak azt az alapítói határozatát, amely a nemzeti közműszolgáltató létrehozásáról szól, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő pedig meghatalmazta a bankot, hogy eljárhasson az állam nevében a cégalapításnál – ismertette, hozzátéve így hivatalosan is megkezdi tevékenységét az a társaság, amely az állami közműszolgáltatás egységes és központi irányításáért felel.

A cég feladata, hogy kialakítsa az állami közműszolgáltatások rendszerét a földgáz, a villamos energia és a távhő területén. Az államtitkár a hatékony és olcsó szolgáltatást hangsúlyozva kiemelte a Magyar Posta és a díjbeszedő bekapcsolását a szolgáltatási láncba.

Folyamatban van az állami tulajdonú Főgáz Zrt. tevékenységi körének kiterjesztése országos szintűre, így a lakossági gázszolgáltatás hamarosan az egész ország területén elérhetővé válik a fogyasztók számára. Az ügyfélszolgálati pontok a Főgáz ismert ügyfélszolgálatai mellett a posta kirendeltségein nyílnak meg. Még folyik az a vizsgálat, amely alapján kijelölik azokat a helyeket, ahol várják majd a szerződni kívánó ügyfeleket. Az államtitkár utalt arra is, hogy a posta és a díjbeszedő nyújtotta lehetőségek kihasználása ésszerű együttműködést tesz lehetővé, a fogyasztók számára pedig kényelmes, egyablakos ügyintézést biztosít. A későbbiek során bekapcsolják az egyablakos ügyfélkiszolgálásba a kormányablakokat is, hogy a lakosság még kényelmesebben intézhesse az állami közműszolgáltatással kapcsolatos minden ügyét.

Németh Lászlóné közölte, nem profitérdekeltségből tesznek meg lépéseket, az ellátásbiztonságot és a fogyasztók érdekeit tartják szem előtt, a takarékos működésből és az állami infrastruktúrák bekapcsolásából adódó megtakarítást pedig a további rezsicsökkentés lehetőségének biztosítására, illetve fejlesztésre, szolgáltatás-bővítésre fordítják majd.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a második lépcsőben az áramszolgáltatási piacra lép be a nemzeti közműszolgáltató. A harmadik pedig a távhőszolgáltatás lesz, itt még sok feladat áll a kormányzati szereplők előtt.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Akkor hurrá, megint egy céget, szolgáltatást ,,bedöntöttetek,, hazugovics...
Egyébként meg semmi értelme nincs csak kurva nagy kavarodásra ad lehetőséget...
bakegya
@papa.49: a Gellérthegy gyomráig mészároló mészárost mészárolják úgy darabokra, mint ahogy ő a hegyet szétmészároltatja miszlikre.
De betonba is önthetik-véletlenül-
Dr. Felipe
Jaj anyám. Laci néni fog bábáskodni felette? Akkor még az idén összefog dőlni. Úgy lesz mint a klikk esetében , nem győzik betolni a közpénzeket hogy valahogy működjön.
bakegya
@papa.49: bocs,de teljesen bekavar a sok gyomorforgató cselekménye ennek a szar kormánynak:a fenti válaszom a felcsuti-mészáros gellérthegyi építkezése okán figyelmetlenül ide írtam rád.
bakegya
Még hogy KÖZMŰ-LACI NÉNI KÖZÖS MŰVE A VICCTORRAL (a lajost kihagyták,nyilván)
és én ezekkel MŰ SZERZŐDÉST IS KÖSSEK-SOHA!
papa.49
@bakegya: Ha kitúrják a jelenlegi szolgáltatódat kénytelen leszel rá...
bakegya
@papa.49: kollektor és fatüzelés,és még egy harmadik megoldás is van,a geotermikus.
Hazai viszonylatban,három szomszédom van,azok is látó és halló távolságon kívül,de mind a három benne van,ha váltani kell.(ugynevezett ökoházbat építettünk)
Gáz csonkom van-de arra elvből nem csatlakoztam rá, eddig sem használtam egy grammot sem,ugyanis nyomvonaltévesztéssel baxták végig a területem teljes hosszában(akkor nem voltam hat hónapig itthon és végig bányászták a birtokom északi oldalát) Azt a bizonyos nyugatról visszatérített nyomvonalat az erdei léniámon amiért annyira teper a vicctor most az oroszoknál,hogy olcsó gázzal legyen tele akkor WE-gáznak hívták,debreceni bejegyzéssel-aztán adták vették-most már MAGYAR GÁZSZOLGÁLTATÓ A NEVE-NYOMVONAL KARBANTARTÁS NUKU-csakk a SUSKÁT veszik föl érte a sümegi részleg vezérei- szóval ,hogy a lényegre térjek,a szeremlei huba lett egyik napról a másikra az új (2000 karácsonyán) szomszédom.Tíz év elteltével,már mint az eng.nélk.nyomvonal kiépítése után jegyezték be a földhivatalba,és szolgalmi jogot az összes magánterületre-eredetileg lévainak hívták a privatizálót, a fidess-dr kókadt ildikókát- mindenki ismeri. A vissza nem térítendő eu támogatás benyelése ideéig ő szerepelt a tulajdoni lapokon.(szándékosan írok kisbetü szedettel)Itt tartunk.
papa.49
@bakegya: Hát nem irigyellek az biztos...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.