Tanúként hívta be a rendőrség korrupciós vizsgálati osztálya Juhász Pétert, az Együtt politikusát, de meglepetésére nem Rogán Antal ingatlanügyeiről kérdezték, csak egy korábbi nyilatkozatáról.

Tanúként hívta be a rendőrség Juhász Pétert, az Együtt belvárosi önkormányzati képviselőjét.

A Facebookon közzétett bejegyzése szerint Juhász a rendőrségen szembesült azzal, hogy: "nem Szentgyörgyvölgyi négyszeresen törvényellenes lakásvásárlásában nyomoznak. De nem abban, hogy Rogán polgármestersége idején történtekkel kapcsolatban különösen jelentős vagyon hátrányt okozó csalás gyanúját fogalmaztam meg feljelentésemben. Az sem érdekli őket, hogy alaptörvény-ellenes miden kedvezményes ingatlaneladás, nem is csak a belvárosban".

A rendőrséget az érdekelte, hogy amikor nemrég Juhász arról számolt be, hogy meg akarták kenni, hogy a tényfeltáró munkát hagyja abba. A rendőrséget nagyon érdekelnék, kiről van szó.

"Valóban nagyon fontos ez is, és biztosan eredmény is várható tőle, hisz el tudnak kapni egy küldöncöt. Igaz, hogy ebben az ügyben – tudtommal – senki nem tett feljelentést, de ők ezt érzik az összes közül a legfontosabbnak" – írja Juhász a Facebookon.


24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
@eugen4402: Horváth Andrásnak azért mondogatta Orbán annyira, hogy terítse ki kártyáit, mert akkor egyből csattant volna a bilincs, ugyanis nem hozhatja nyilvánosságra a cégadatokat. Szerencsére észnél volt és nem tudta Orbán csőbe húzni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
Szerintem Juhászt csőbe akarják húzni.
eugen4402
@human: Érdekes, pont ez jutott eszembe nekem is...
wagabund
Igen, kóstolgatják Juhászt. Remélem nem ijedős a pasi.
Szerintem hőkamerával is figyelik, és ha az utcán szellent egy nagyot, légszennyezésért azonnal kurtavas...
human
@eugen4402: Horváth Andrásnak azért mondogatta Orbán annyira, hogy terítse ki kártyáit, mert akkor egyből csattant volna a bilincs, ugyanis nem hozhatja nyilvánosságra a cégadatokat. Szerencsére észnél volt és nem tudta Orbán csőbe húzni.
eugen4402
@human: Feltételezem, hogy Horváth úr időben kikérte néhány igazi jogász tanácsát, mielőtt kilépett a reflektorfénybe. "Igazi jogász" alatt nem a mostani jogvégzett zseniket értem.
amaramaistanna
A Fidesz számára a probléma gyökere:Juhász Péter.Többek között ezért:

Juhász Péter

"A Fidesznek el kell tűnnie az ország éléről

Juhász Péter szerint sok önkormányzatnál lehetnek hasonló ügyek, mint a Belvárosban, ezért országos hálózatot szervez a korrupció feltárására. Az Együtt társelnöke biztos abban, hogy bűncselekmények történtek az ingatlaneladásoknál, egy részüket pedig semmisnek tartja."

Ha bővebben is érdekel mit gondolok, kattints a linkre. Interjú.
nol.hu/belfold/lenezem-a-komoly-embereket-1514233

"A Fidesznek el kell tűnnie az ország éléről

Juhász Péter szerint sok önkormányzatnál lehetnek hasonló ügyek, mint a Belvárosban, ezért országos hálózatot szervez a korrupció feltárására. Az Együtt társelnöke biztos abban, hogy bűncselekmények történtek az ingatlaneladásoknál, egy részüket pedig semmisnek tartja."

Ha bővebben is érdekel mit gondolok, kattints a linkre. Interjú.
nol.hu/belfold/lenezem-a-komoly-embereket-1514233
amaramaistanna
@amaramaistanna: Elnézést a duplázásért!
Főlökött
Nem értem Juhász Péternek mi is a gondja ? Most jött rá, hogy a yard, Polt Úr felügyelete alatt, 'teljesen függetlenül' így működik, szelektíven és ténylegesen ?
Ez nagy szám lenne, ezen hír...nem hinném ! Már mindenki tudja, hogy csak azt veszenek észre, amit akarnak - avagy amit irányítottan - utasítás alapján kell, hogy észre vegyenek, ez a domináló.
Ez napjaink 'független és részlehajlás nélküli' igazságszolgáltatásának elképzelése és gyakorlata. Ez nem hír, ez a valóság napjainkban, ha nem tudná...
amaramaistanna
@Főlökött: Azt hiszem,hogy te nem értessz valamit. Olvasd már el újra a cikket!
vonotok
Ha ez nem egy fasizálódó kormán akkor, semmi. A bíróság, ügyészség, rendőrség , sajtó
a teljes államigazgatás, a N.A.V. Mind egy kézben összpontosul. Hitler ugyan igy hozta létre a harmadik birodalmat. Ez már félelmetes. És mi mint a nyulak tátott szájal nézünk végig saját haláltusánkat. Nem tanulunk saját történelmünkből.
wagabund
gyanús ez sok stadion...Chílében is stadionokkal kezdődött...sokan elférnek, viszonylag könnyű őrizni.
1magyar
@human: 16.42-re: Én meg már azt hittem, hogy ha valaki bűntényről tud azt állampolgári kötelessége jelenteni.
1magyar
@human: De a Horváth miért nem jelentette őket fel?
human
@1magyar: Kit kellett volna feljelentenie?
1magyar
@human: Ismeretlen tettes ellen szoktak indítani eljárást.
kkalman
Még több Juhász Péter és Horváth András kellene, hogy a szemetet el lehessen takarítani a közéletből.
human
@kkalman: Ezen dolgoznak. Vidéken is keresik azokat a képviselőket, akik felvállalnák a helyi mutyik feltárását.
human
@kkalman: És ott van még Hadházi Ákos volt fideszes, aki hangfelvétellel bizonyította, hogy politikai alapon osztották ki a trafikokat. Majd fényt derített az Öveges program csalásaira. Ott irreális áron újítottak fel iskolákban fizikai tantermeket. Egy az összes iskolára érvényes egyentanulmányért minden iskolában elkérték a milliókat.
És csodálkozunk, hogy jönnek az EU-ból a milliárdok, de nincs látszatja.
Főlökött
@amaramaistanna: Szerinted mit nem értek ?

Halmokban állnak a bűncselekmények, melyekben nincs nyomozás, vagy ha van 1-2 ben nyomozás, az olyan is. Tetszik tudni, nemakarásnak, nyögés a vége.
Közben pedig nyomja a fidesz, hogy itt nincs semmi gáz, nem is volt, csak 10-20 milliárddal olcsóbban dobtuk piacra az ingatlanvagyon egy részét. De jól jártunk :)
Amikor egy ingatlan esetén kb. 1/2 év alatt 4 ingatlanbecslés születik 10-en milliós eltéréssel és ebből a legalacsonyabb becslésből is még elengednek azért, mert a vevő javára, a bérlő lemond jogairól, enyhén szólva is érdekes. Továbbértékesítésről már nem is beszélve.
A 2012. évi C. törvény foglalkozik ezen témakörrel is, a 376.§ alatt, úgy nevesíti, hogy hűtlen kezelés.
Ha ezen esetek pedig halmokban állnak, tényleg az a leglényegesebb, hogy ki akarta a tényfeltárásban a pihizést.
Manapság több esetben is alkalmazták a figyelemelterelést, azaz más témakört bedobunk, azzal foglalkoznak, a nagyobb balhé pedig feledésbe merül.
A másik kedvencem pedig, hogy letitkosítják vagy 80 évre, hogy még véletlenül se tudja meg senki azt, hogy ki - mikor mennyit nyúlt le.
Juhász Péter most szembesül azzal, hogy érdekcsoportoknak nem célja, ezen ingatlanmutyi felderítése.

Akkor, hogy halmozzam az élvezeteket :) :
www.stop.hu/belfold/polt-alatt-megszunt-a-korrupcio/1301752/
kkalman
@human: Tudok a Hadháziról, és az általa feltárt mutyikról. A baj, hogy a "független" ügyészségünk erre nem is reagál. Persze a Horváth Andrást már megtalálták, hogy elhallgattassák, de az ilyen akcióikkal csak olajat öntenek a tűzre.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.