A főpolgármester az ATV élő adásában akadt ki a Demokratikus Koalícióra – írja az atv.hu. A DK azzal húzta fel a polgármestert, hogy kiadott egy közleményt, mely szerint információjuk van arról, hogy a pénzügyi államtitkár felkereste Budapest főpolgármesterét és bejelentette, hogy 15 milliárd forintot vonhatnak el a kerületektől, hogy ezt az összeget a budapesti közlekedés fordítsák. A DK ennek kapcsán kérdezte, igaz-e, hogy első indulatában Tarlós István lemondott.

Tarlós erre azt reagálta, hogy

ilyen hírt ép elméjű emberek nem tesznek közzé, mert a kívülállónak az a személyes véleménye támad, hogy aki ezt közzétette, az hülye.

Hogy miből lesz meg a BKV-nak a hiányzó 15 milliárd forint, úgy válaszolt: „jó kérdés”. Ezt a kérdést Demszky Gábor is minden évben föltette, ő is minden évben fölteszi. Demszky sem kapott rá 20 évig megnyugtató választ és kétségtelen, hogy Tarlós sem, de Demszkynek is mindig odaadták a pénzt rá, neki is. Tarlós azt is mondta, ne próbáljanak úgy csinálni, mintha az utóbbi négy év hibája lenne a BKV problémája.
Tarlós szerint, 20 év alatt többször el kellett volna kezdeni a 3-as metró felújítását és ők már tendereztetik a felújítást, míg 2010 előtt ez napirenden sem volt. Azt is mondta, hogy nem 4 év alatt lettek 40 évesek a metrók. Demszky Gábornak pedig igaza volt a maga módján, hiszen Budapest egy 2 milliós város, itt termelik meg a GDP 40 százalékát és itt fizetik a legtöbb adót. A főpolgármester szerint Tarlós nélkül lehet sikeresen kormányozni, Budapest nélkül nem.
Tarlós a dugódíjat is említette, amit szerinte az egész városban „Demszky-adónak” hívnak. Jelenleg még megy a vita a zónahatárokról és ebben szerepe van például annak is, hogy a kerületeknek is be kellene szállni a BKV finanszírozásába. Ez ellen pedig a kerületek kézzel-lábbal tiltakoznak. Ezért felmerült az is, hogy a városhatár legyen a zónahatár, de ezt Tarlós politikai szempontból kockázatosnak tartaná.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

DR Eric CARTMEN
Azt szokták mondani, " NEM AZ SZÁMÍT HOGY MIT MONDOTT--HANEM AZ, HOGY KI MONDTA " Tarlóspipi aki kiment az oroszokhoz, és megígérte nekik hogy újra lesz Moszkva-tér Budapesten... hát nem egy gerincbajnok. Igaz ezt eddig is tudtuk róla.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
DR Eric CARTMEN
Azt szokták mondani, " NEM AZ SZÁMÍT HOGY MIT MONDOTT--HANEM AZ, HOGY KI MONDTA " Tarlóspipi aki kiment az oroszokhoz, és megígérte nekik hogy újra lesz Moszkva-tér Budapesten... hát nem egy gerincbajnok. Igaz ezt eddig is tudtuk róla.
Katalina62
Tényleg hülye kérdés, mert egy karrierista, hiú, talpnyaló, marionettbábú nem mond le soha! Persze, értem, hogy DK provokált.
coni
Érdekes, hogy a szuper intelligens Tarlós, ha nem tudja a megfelelő (hivatalos) választ mindig a kérdező IQ-jával kezd el foglalkozni.
Jelzem amíg az illiberalizmus foka nem mérhető (mivel nincs is ilyen fogalom) addig valakinek az IQ-ját pontosan meg lehet mérni. Csak nehogy kihívja valaki...
Csizmás Kond
@coni: A hülyét hivatalosa hogy kell kifejezni ?
wagabund
tegnap az Inforádióban beszélgetett egy riporter Tarlóssal..

hát mit monjak? szeretem ezt a rádiót, mert jó műsoraik vannak, de tegnap beégett a kérdező.. felkészületlenül, Tarlós rigolyáit nem is sejtve kérdezett olyan... mondjuk gyermeteg dolgokat, hogy azt hittem Tarlós vagy megüti, vagy feláll, és otthagyja a stúdiót...

most sajnos érthető ok miatt kapta fel a vizet...
Linna
Picinykét módosítanám a hírt: tényleg hülye, aki azt gondolja, hogy Tarlós lemond!
freemanpetya
Én azt hittem leveri a "Rónaikám" szemüvegét és még rá is tapos. Régen Pityu bá' ilyen kiállású volt...persze még békási lánykorában...
coni
Kénytelen lesz lemondani, ha a a 3-as metrón tömegszerencsétlenség lesz mert nem zárták be időben, ha már egy stadion árából nem tudták felújítani...
coyote3
Szórakoztató, hogy mennyire alulbútorozott és ostobán közönséges :))))))))))
Vizual
Tudjuk, hogy egy kultúrember. És tévedhetetlen.
A DK. meg egyszerűen rámutatott arra, hogy ilyenkor mit kellene csinálnia. De van az a pénz amit elbír a gerinc. Mert Tarlós is csak festi magát.
tivoli
@Csizmás Kond: 4 betű és van benne ly is. Mondá itt valaki.
Csizmás Kond
@Horizont: Azt is kalkuláld bele, hogy ha nem Tarlós kerül a székbe ma több milliárd adóssága volna a fővárosnak mint ahány lakója van.
Az érdem pedig nem pofára meg ahogy elgondolják egyesek azért meg kell szenvedni.
tivoli
Vissza Demszkyt!
De mit szólna hozzá a Baromfi Termék Tanács?
Katalina62
@Vizual: Tökéletes meglátás! Szerintem!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.