A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Kemecsei Rendőrőrse állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanújával 2015. március 26-án hallgatta ki azt a férfit, aki a rendelkezésre álló adatok szerint előző héten csaknem harminc kutyát hagyott magára Nagyhalász és Tiszarád között egy mellékúton. A különböző fajtájú és korú állatokat befogták, majd egy közeli kutyatelepre és állatmenhelyekre szállították. A március 18-án ismeretlen tettessel szemben indult nyomozás eredményeként a kemecsei rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőt. B. Pál 44 éves ibrányi lakos kihallgatásán beismerő vallomást tett. Elmondása szerint jó szándék vezérelte: lakókörnyezetében azoktól gyűjtötte be a kutyákat, akik anyagi körülményeik miatt nem tudták beoltatni és chippel ellátni azokat. Azt is hozzátette, hogy a kóbor ebek sok gondot okoztak a környéken.
30 kitett kutya - Kihallgatták az állatkínzással gyanúsított férfit
Forrás:
nyiregyhaza.hu
Feltöltő: Canada
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 11:54
Ketyeg az óra – elfogyott Orbán Viktor ideje – sok százmilliárd forint a tét az Eu-ban
Itthon
- 2024. May 10., 12:46
Végre! Rétvári Bence is elismerte a magyar kórházak állapotáról
Itthon
- 2024. May 10., 12:20
Eddig soha nem látott világ jön a választások után Budapesten – ez várható
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 9., 08:58
Végleg vége? – L.L.Junior és Dárdai Balnka szakított az Ázsia expressz után
Nagyvilág
- 2024. May 9., 14:10
Kivonja Covid-19 vakcináját a piacról az AstraZeneca
Szórakozás
- 2024. May 8., 14:13
Újra iskolapadba ült Gregor Bernadett, az új szakmának semmi köze a színészethez – ezt fogja tanulni
Új hozzászólás