A strandnyitások előtt komoly botrány bontakozott ki a siófoki parti illemhelyek körül: évtizedek óta pályáztatás nélkül ment a mosdók bérbeadása. Tegnap a szűkös határidejű pályázatok eredményhirdetése megtörtént azonban ennek nem mindenki örült. Előző hét végén dr. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere arról számolt be, hogy roma emberek várták a hivatal előtt azzal, hogy idén “nem adja” a roma elnök nekik a parti WC-t, amelyet több mint tíz éve béreltek, mert a polgármesterre szavaztak. A polgármester ezután hívta fel a Balaton-parti Kft. igazgatóját, aki elmondta, hogy a Roma Nemzetiségi Önkormányzat adott le egy névsort, amely alapján megkötötték a szerződéseket. Az igazgató szerint ez volt a kialakult gyakorlat, már akkor is mikor átvette az irányítást és senki nem mondta, hogy másképpen legyen. A polgármester közölte, hogy ebben az esetben sem lehet eltekinteni a pályáztatástól. A beszámoló szerint nem sokkal később telefonhívást kapott a polgármester azzal, hogy ne...
Megtisztult a levegő a siófoki WC-ügy körül
Forrás:
balatoninapok.hu
Feltöltő: balatoninapok
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 8., 16:59
Megtört a jég! Orbán Viktor telefonon tárgyalt Zelenszkijjel – erről egyeztettek
Itthon
- 2024. May 8., 16:16
Négyszáz fős delegációval érkezik ma hazánkba a kínai elnök, akinek kedvéért kiürítették a Hilton Hotelt – Orbán Viktor díszvacsorát ad
Itthon
- 2024. May 8., 16:39
Nagy bejelentést tett a kormány az üzemanyagárakról – Kiderült, lesz-e benzinárstop
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 8., 07:00
Vásárlás határok nélkül – Földbe döngölik a magyar webáruházakat a külföldi óriások
Itthon
- 2024. May 7., 19:55
Felmondhat a fogtündér – Fogakat növesztő gyógyszer tesztje indul hamarosan
Szórakozás
- 2024. May 7., 13:35
Sztárbox: Itt a váratlan fordulat – Istenes Bence bunyózik Molnár Áron helyett az 1 millió dolláros nemzetközi bokszversenyen
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás