A Fővárosi Főügyészség vádat emelt jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Magyar Televízió Zrt. egykori elnöke, majd stratégiatervezési és kommunikációs igazgatója ellen – közölte a fővárosi főügyész szombaton.

Ibolya Tibor azt írta: a vádirat szerint R. Z. magánszemélyként még 2010-ben egy budapesti XII. kerületi ingatlanügyletben közvetítői tevékenységet végzett, amelyért az ingatlan vásárlóitól mintegy 100 ezer euró (mintegy 26,5 millió forint) sikerdíjat kapott.

A vádlott az így megszerzett jövedelmét azonban a 2011 májusában az adóhatósághoz benyújtott szja-bevallásában önálló tevékenységből származó jövedelemként nem szerepeltette, hanem az eltitkolt jövedelmét az ingatlan vevőivel egy, a Seychelles-szigeteken bejegyzett, résztulajdonában álló offshore cég Lichtensteinben vezetett bankszámlájára utaltatta, amely bankszámlához egyedi megbízással hozzáféréssel is rendelkezett – közölte a főügyész.

Hozzátette: az offshore cégnek és lichtensteini bankszámlájának a magánügyletben csak annyi szerepe volt, hogy a vádlott így megkerülhette magyarországi adófizetési kötelezettségét.

A vádhatóság szerint a volt tévéelnök valótlan tartalmú adóbevallása benyújtásával a 2010-es adóévre vonatkozóan – személyi jövedelemadó és egészségügyi hozzájárulás bevallási és fizetési kötelezettségét megszegve – mintegy 12,6 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

Ibolya Tibor közlése szerint a vádlott terhére rótt bűncselekmény a törvény szerint akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Oszt tessek mondani, Dr. R.Z. ur kinek a bogyiben van, de nagyon (tan csak nem horiarcu TV2 tulajdonosnak?), olyannyira, hogy akar boribe is kuldik az illetot?
magyarbakancs
@karma1: Kell egy újabb gumi csont amit lehet rágatni az emberekkel.
Addig se foglalkoznak a Fidesz dolgaival.
Oszd meg és uralkodj .

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.