csalás

Internetes csalásra figyelmeztetnek Matolcsyék

Ismeretlen csalók hamis tartalmú megtévesztő elektronikus leveleket küldtek ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nevében, és így próbáltak magyar magánszemélyektől személyes adatokat, pénzt kicsalni. Az MNB semmilyen alkalommal nem küld ki ilyen tartalmú leveleket – figyelmeztet a jegybank.

Megjátszotta saját elrablását a FIAT-konszern örököse

Vádat emeltek Lapo Elkann, Gianni Agnelli néhai olasz gyáriparos unokája ellen, mert azt hazudta családjának, hogy elrabolták.

A Fehér Ház cáfolja Trump állítását, hogy választási csalás történt

Cáfolta a washingtoni Fehér Ház hétfőn Donald Trump megválasztott elnök azon állítását, hogy tömeges választási csalás történt egyes szövetségi tagállamokban az amerikai elnökválasztáson.

Hárommilliárd forintos csalási ügyben nyomoz a NAV

Több mint hárommilliárd forintos költségvetési csalással gyanúsít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága egy elkövetői kört, amelynek tagjai autóversenyekhez fiktív reklámszerződéseket kötöttek; hét ember előzetes letartóztatásban van.

Háromszázmillió forint adót csalt el egy tatabányai vállalkozás

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) háromszázmillió forintos adócsalással és 34 milliós pénzmosással gyanúsít egy tatabányai vállalkozást, amely Szlovákiából behozott termékei után nem fizetett forgalmi adót. 

Hatszázmilliós csalással gyanúsítanak egy balatonszárszói férfit

Fiktív számlázási rendszer fő irányítójaként több mint 620 millió forint költségvetési hiányt okozott a gyanú szerint egy balatonszárszói férfi 2014 és 2016 között – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.

Kamu OTP-s levél terjed a neten, ne adja meg az adatait!

Többen kaptak mostanában olyan üzenetet az OTP Banktól, ami az ügyfelek adatait kéri – hívja fel a figyelmet a hvg.hu .

Vigyázat, megint egy ócska piramisjátékkal húzzák le a magyarokat

Mintegy egy éve terjed Magyarországon egy valószínűleg orosz kezdeményezésű pilótajáték, a Kairos – írja az Index .

80 év fölöttiektől csalt ki milliókat két budapesti nő

Többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt vádat emeltek két budapesti nő ellen.

Ügyvédje csalta el egy gondnokság alá helyezett asszonyt pénzét

Összesen csaknem hárommillió forintot emelt le egy zalai ügyvéd a gondnokságára bízott asszony bankszámlájáról, a pénz elköltését hamis számlákkal próbálta igazolni – mondta az ügyvéd és társa elleni vádemelésről a Zala Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.

Tarsoly Csaba előkapta a koncepciós per kártyát

A Quastor-ügyben egyebek mellett csalással, sikkasztással vádolt Tarsoly Csaba csütörtöki fővárosi törvényszéki meghallgatásán továbbra is tagadta, hogy ő vagy társai bűncselekményt követtek volna el.

Csalásokra figyelmeztet a rendőrség

Az internetes albérlethirdetésekkel érdemes különösen óvatosnak lenni, foglalót sohasem szabad előre utalni.

Gyanúsítottként hallgatták ki Mengyi "Voldemort" Rolandot

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) gyanúsítottként hallgatta ki Mengyi Roland (Fidesz) országgyűlési képviselőt, majd több helyszínen házkutatást tartott – közölte a főügyészség kedden az MTI-vel.

Kétmilliárdos csalás miatt nyomoz az ügyészség

Egy kétmilliárd forintos, hitelszerződéssel kapcsolatos csalás miatt indított nyomozást a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) feljelentésére a Budai Nyomozó Ügyészség.

Barátja több tízmilliójával lépett le a 70 éves csaló

A férfi egy barátjától pénzt kért kölcsön egy belvárosi bankfiókban, de a megbeszélt időpontban nem adta meg, hanem külföldre távozott – írja a police.hu . 

Csalás miatt elítélték Kisléta polgármesterét

A Fővárosi Törvényszék folytatólagosan elkövetett csalás és számvitel rendjének megsértése miatt, nem jogerősen négy és fél év börtönre ítélte, és öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisléta polgármesterét, Madácsi Imrét csütörtökön.

Nyolc évet kapott az Il Ferro-ügy főkolomposa

Az Il Ferro-ügyben a Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiuma jogerős ítéletében az elsőrendű vádlott, az Il Ferro Kft. ügyvezető igazgatójának szabadságvesztését 8 évre súlyosította kedden. A cég 2006-ban és 2007-ben több ezer autóssal kötött szerződést gépkocsikon elhelyezett reklámokra, cserébe azt ígérték, hogy...

Érvénytelen szavazatokat akarnak érvényessé tenni?

A Demokratikus Koalíció (DK) azt kéri a Nemzeti Választási Bizottságtól (NVB), hogy az október 2-i referendumon ne kelljen használni a Nemzeti Választási Iroda (NVI) útmutató kiadványát, amely szemlélteti, hogy mi számít érvényes vagy érvénytelen szavazatnak.

A válogatott birkózó a Facebookon borította a bilit, miután kiderült a csalás

Nemrég posztolta Facebookon a gondolatait a szombathelyi sportoló, miután kiderült, hogy elcsalták Lőrincz Viktor olimpiai bronzérmét – írja a Nyugat.hu .

A bíró beismerte: elcsalta a magyar birkózó meccsét Rióban

Erősen vitatható bírói ítéletek sújtották Lőrincz Viktort Rióban, a 85 kilós kötöttfogású birkózók bronzmeccsén. Végül a magyar versenyző egy intéssel kapott ki német ellenfelétől, és 5. helyen végzett.

Orbánt nem érdekli, hogy 50 millióért egy lopott dalt adtak el neki

"A miniszterelnök nem művészi koncepciókkal vagy ízlésbeli dolgokkal foglalkozik, hanem mindenkit alkotásra buzdít" – válaszolta Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke, akit Desmond Child újrahasznosított, a magyar adófizetők ötvenmillió forintjába kerülő 56-os himnuszáról kérdezett a 444.hu .

Bréking: Letartóztatták az Európai Olimpiai Bizottság elnökét Rióban

Rióban letartóztatták az Európai Olimpiai Bizottság elnökét, Patrick Hickey-t, mert illegálisan üzletelt a belépőkkel. A gyanú szerint Hickey jegyüzéreknek adta tovább a jegyeket.

Lótúrót "talált fel" Rogán, azt

Rogán Antalék egy olyan eljárást "fejlesztettek ki" 250 milliós állami támogatásból, amit egy másik cég már jóval korábban kitalált és azzal évek óta jelen vannak a piacon. Az újfajta elektronikus aláírási technológiát kifejlesztő cég vezetője, Popper Ádám az Indexnek mondta el , hogy az AppSol Zrt. már 2012-ben...

2000 milliárdot szakítottak – Kína legnagyobb piramisjátékát kapcsolták le

Több mint kéttucatnyi ember ellen emeltek vádat Kínában, mert részük volt abban a magánhitelezésként működtetett pilótajátékban, amelynek körülbelül 900 ezer áldozata volt, és másfél év leforgása alatt 50 milliárd jüant (több mint 2 ezer milliárd forintot) forgatott meg – jelentette a helyi média szerdán.

Készül Orbán újabb trükkje a választások megnyerésére

Budapest közigazgatási rendjének átalakítását alárendelik a 2018-as parlamenti, illetve a 2019-es önkormányzati választások céljainak, a történet végén a kerületek élére kormánymegbízottak, "helytartók" kerülhetnek.

Nemrég milliárdos borász volt, most bűnügy miatt vették zár alá ingatlanjait

Sz. Huba ellen csalások miatt folyik eljárás.Sz. Huba ellen csalások miatt folyik eljárás.

Egy török riporter azt hitte, hogy a török puccskísérlet titkos kódjait tartja a kezében, miközben GTA IV-csalások voltak nála

Egy török kormánypárti tévé riporternője élő kapcsolásban mutatta be izgatottan, hogy egy kukában talált jegyzetfüzetben a július 15-i puccskísérlet titkos kódjai vannak.

Marcsika szökésben, tízmilliárdot buktak a befektetők

Valószínűleg csak a dolgozói bérek kifizetésére lesz fedezet a karcagi Kun-Mediátor Kft. felszámolási eljárásában, amelyet nemrég rendeltek el. Vagyis a becslések szerint több mint 10 milliárd forinttal megkárosított befektetők aligha látják viszont a pénzüket – írja a Magyar Nemzet .

Milliókat csalt ki ismerőseitől egy szolnoki férfi

A rendőrök őrizetbe vettek egy szolnoki férfit, aki a gyanú szerint több mint ötven sértettet károsított meg azzal, hogy a kölcsönkért pénzt nem vagy csak részben fizette vissza – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.

A NAV szerint Szolnokon állami költségvetést elcsalni nem bűncselekmény

A NAV szerint Szolnokon állami költségvetést elcsalni nem bűncselekmény Furcsa megállapításra jutott az adóhatóság, az ORÖ szolnoki iskolája körüli nyomozása során: szerintük 80 millió forint állami támogatás elcsalása nem bűncselekmény, ezért megszüntették az eljárást.