Hat havi bérének megfelelő jutalmat szavazott meg a képviselő-testület Lengyel Róbert siófoki független polgármester számára, az indoklás szerint „a város 2015. évi eredményes gazdálkodásában való közreműködéséért". A plusz pénzt a Somogy megyei sonline.hu hírportál szerint azzal is kiérdemelte, hogy a hulladékgazdálkodási társulás elnökeként nagyon sok munkája volt, de ellenszolgáltatást nem kapott érte a városvezető. Lengyel – aki korábban a helyi rendőrkapitány volt, és a város minden lakosának okostelefont ígérő, húsz évig regnáló fideszes elődjét verte meg 2014 őszén – a döntés értelmében bruttó 3,2 millió forint év végi jutalmat kapott, ennek egy részét azonban a cikk szerint jótékony célokra fordította: karácsony előtt vásárolt belőle a helyi óvodáknak, valamint a fogyatékkal élők napközi otthonának.
Több mint hárommilliós jutalmat szavaztak meg Siófok polgármesterének
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
3 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
hogy a polgi FÜGGETLEN legyen és nem
fideszes seggnyaló !!! Gratula !
gyorsan " leugatták " a kitünö, emberséges polgit ...
Hát ilyen az élet, elvtársak !!!