Alapvetően azt kell látni, hogy a zúzott kő őrült nagy biznisz, és Orbán Viktor édesapja, illetve testvérei remek érzékkel mentek rá erre a területre. Ennek köszönhetően a 2015-ös év után 1,3 milliárd forintot tehettek zsebre. A gánti Dolomit Kft.-nek 51 százalékos tulajdonosa az Orbán-família. Ez a cég 2014-ben remek évet zárt, 3,3 milliárdos árbevétel mellett 1,1 milliárdos adózott eredményt ért el, amiből osztalékként 900 milliót vettek ki a tulajdonosok. Nos, tavaly az árbevétel 3,2 milliárdra csökkent, az adózott eredmény viszont maradt 1,1 milliárd forint. (Nettó profitráta: 34 százalék.)A Dolomit Kft-ből 1,8 milliárd forint osztalékot vettek fel a tavalyi év után,úgy, hogy a teljes nyereség mellett még 700 milliót az eredménytartalékból is kivettek (itt a cégnek még ez után is van 1,6 milliárd forintja). Ebből az osztalékból picivel több, mint 900 millió forint kerül Orbán Viktor édesapja, id. Orbán Győző bankszámlájára. A Nehéz Kő Kft – minden idők egyik legjobb magyar cégneve...
Orbán családja is milliárdos osztalékokat söpört be
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Novák Katalin Spanyolországban került elő egy andalúziai ezredessel
- Bosszú a bíróságon: lelőtte 7 éves lánya gyilkosát a gyászoló édesanya
- Döbbenet! Megsemmisült az ukrán fronton az orosz tank, ami az 56-os magyar forradalomban is részt vett
- Magyar Péter: Nem véletlen, hogy a DK nyíregyházi alapszervezetéből 50-en léptek ki
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
Demokrácia helyett tényleg egy nyavalyás tolvaj diktátor kell nekünk?
SZÉGYEN!