Visszamenőleges hatállyal megsemmisítette az Alkotmánybíróság azt az ásotthalmi önkormányzati rendeletet, amely megtiltotta a burkaviselést, a mecsetépítést és mindent, ami nem a férfi-nő kapcsolatot tekinti a család alapjának.

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek találta a rendeletet.

Ásotthalom közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló rendeletének azon paragrafusát, amely szerint tilos közterületen – többek között – a müezzin tevékenysége, a burka és a csador viselése, valamint bármilyen olyan jellegű propaganda-tevékenység megvalósítása, amely a házasság intézményét nem egy férfi és egy nő között létrejött életközösségként mutatja be.

Az alapvető jogok biztosának indítványára soron kívüli eljárásban döntött az Alkotmánybíróság a tavaly novemberben kihirdetett rendeletről.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az önkormányzatok nem alkothatnak közvetlenül alapjogot érintő, illetve korlátozó szabályozást, mivel az Alaptörvény alapján az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg.

A testület az indítványt megalapozottnak találta, és kimondta: a támadott szabályozás „több alapjog, így a lelkiismereti és vallásszabadság, valamint a véleménynyilvánítás szabadsága közvetlen korlátozását célozza”. A rendelkezés részben a muszlim vallás gyakorlását és az egyének vallásos meggyőződésének kinyilvánítását korlátozza, részben pedig a véleménynyilvánítás szabadságának törvényben megállapított korlátain kívül önkormányzati rendeletben további belső, értékalapú korlátokat állít fel.

Az Alkotmánybíróság határozata értelmében a szabályozás tehát nem felel meg az Alaptörvényben foglalt, törvényi szabályozási szintet előíró rendelkezésnek, ezért alaptörvény-ellenes, és azt az Alkotmánybíróság – a fő szabálytól eltérően, súlyosságára tekintettel – a kihirdetésre visszamenőleges hatállyal megsemmisítette. - írja az InfoRádió.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
AB-nak nem is lehetett más választása!!!
justhpeter
Toroczkai vesztett. Ahogy mindegyik veszteni fog, s ez már csak idő kérdése.
Hellcat
Ez a Toroczkai meg a bandája mindenüket annak köszönhetik, hogy jönnek a menekültek...ezek akik a médiában annyira elutasítják őket...ezek örülnek nekik a legjobban...a kutya nem tudna lófaszt se erről a fasziról ha nincsenek a menekültek.
archive
Kiváncsi lennék a reakciókra - ha netán mégis visszatoloncolnak bőven menekülteket kis hazánkba - hogy akkor is elítélnék az ilyen típusú rendeleteket?
Vagy akkor már ilyen törvényt követelnének?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.