A Pozsonyi útról kaptak bejelentést a tűzoltók. Ki is vonultak, csak épp rossz kerültbe: Újlipótváros helyett Újpestre.

Pár perccel kilenc óra után szirénázó tűzoltóautó állt meg a Pozsonyi út és a Katona József utca sarkán. Leállt az élet, pár percre minden gyalogos, járókelő, biciklista és bolti eladó átélhette, milyen komoly mesterség a tűzoltóság, együtt keresték a hivatásosokkal azt, amit a tűzoltók keresni szoktak, a tüzet. A tűzoltók előbb elsétáltak a Jászai Mari tér irányába, aztán visszatértek a Katona sarkára, majd elindultak a Duna felé, de tüzet nem találtak - írja Gerlóczy Márton író, publicista a 24.hu-n.

Ekkor az egyikük megszólított, ismerős vagyok-e a környéken, nem tudom-e véletlenül, hol van a Pozsonyi út 6/b.

Olyan, tudtommal nincsen – feleltem, majd én is feltettem egy kérdést. – Tüzet tetszik ott keresni?

Igen – mondták.

Sejtettem – feleltem a Pozsonyi út 6-os szám előtt állva.

Arra gondoltam, ha nincs Pozsonyi út 6/b, akkor tűz sem lehet ott, viszont, ha valaki tűz miatt kihívta a tűzoltókat a Pozsonyi út 6/b-be, akkor lennie kell tűznek, mégpedig a Pozsonyi út 6/b-ben, az pedig csak úgy lehetséges, ha ez a Pozsonyi út 6/b nem itt, hanem valahol máshol van.

A lap megkérdezte a tűzoltóságot is, ahonnan ezt a választ kapták:

“Az említett címekre a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltó egységei riasztás szerűen vonultak. A riasztásban szereplő címeket a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási ügyelete a rendőrségtől kapta. Tájékoztatom továbbá, hogy a jelzés tartalma nem tűzeset, illetve nem életmentés volt.”

(A címoldali illusztráció forrása: Pixabay)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@eszegfu: Biztos a macska fel van mászva a fára!
Ez a központi szám csak arra jó, hogy később jusson el hívás a mentőkhöz, tűzoltókhoz, rendőrökhöz.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Cefi
Tizen pár évvel ezelőtt idejöttek tanulmányozni az amcsik, hogy bevezessék otthon a közvetlen elérést az adott csoporthoz (mentő, tűzoltó, rendőr), hogy megszüntessék a központi számot, mert az lassú, és tele van hibákkal.
A többi önmagáért beszél. Majd egyszer csak megáll egy szirénázó mentő a ház előtt, kiugrik egy doki elkurjantva magát: melyik kéményt kell kisöpörni? Továbbgondolva: Jön a nagy piros autó, tartálya tele benzinnel, amivel locsolni kezdi az égő házat. Mert nem tűzoltó, hanem katasztrófavédő. Köszönjük az elmúlt hét év "vívmányait". Kívánok katasztrófavédőket az összes fideszre szavazó köcsögnek.
eszegfu
"...a jelzés tartalma nem tűzeset, illetve nem életmentés volt.” Hát akkor mi a csudáért riasztották a tüzoltókat?! Mi lehetett az a vészhelyzet? Nyilván a katasztrófások biztosan tudják...
Nessy
@eszegfu: Biztos a macska fel van mászva a fára!
Ez a központi szám csak arra jó, hogy később jusson el hívás a mentőkhöz, tűzoltókhoz, rendőrökhöz.
eszegfu
@Nessy: Ez nem jutott eszembe... Nekem még szerencsére nem kellett hivnom semmilyen segitséget... azért is kérdezem: nem hivhatom közvetlenül a mentőt, tüzoltót, meg a rendőrséget, csak ezt a központi számot?
Nessy
@eszegfu: Pár éve, mikor életempárjához többször kellett mentőt hívnom, még a közvetlen számon tudtam hívni, és miután elég szakszerüen tudtam indokolni a hívást, tényleg perceken belül meg is érkeztek.
quadrocopter
Mundér és az ő primitív hazudozós védelme:

" – Tüzet tetszik ott keresni?
Igen – mondták."

A "hivatalos" mese:
"Tájékoztatom továbbá, hogy a jelzés tartalma nem tűzeset, illetve nem életmentés volt.”

Szóval kajálni indultak...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.