485 ezer néző tekintette meg az öt helyszínen a budapesti és balatonfüredi vizes világbajnokság versenyeit – mondta Seszták Miklós, a vasárnap zárult vb szervezőbizottságának elnöke a Duna Arénában tartott hétfői sajtótájékoztatón.

A nemzeti fejlesztési miniszter kiemelte: a margitszigeti és a Duna Aréna melletti szurkolói zónákban több mint 400 ezer látogató fordult meg. A szigeten a két hét alatt ötször volt telt ház, szombaton, a Magyarország-Horvátország férfi vízilabdadöntő alatt pedig nemcsak a MAC-pályát, hanem a Margitszigetet is le kellett zárni.

„A helyszíneken nagyon sok külföldi szurkolt, százezres nagyságrendben rendeltek jegyeket, elsősorban britek, németek, franciák, amerikaiak” – mondta Seszták Miklós.

Közel fél millió helyszíni néző volt kíváncsi a vizes vébére

(Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI)

Seszták Miklós idézte a Magyar Turisztikai Ügynökség által elvégzett felmérés adatait, ezek szerint a budapesti szállodák megteltek, az átlagos kihasználtság a vb két hetében meghaladta a 90 százalékot, miközben a szobák átlagárai 200 százalékkal emelkedtek.

„A vendégek kétharmada ebben az időszakban kimondottan a vb miatt érkezett, ők az átlagosnál négyszer hosszabb ideig, több mint kilenc napig tartózkodtak itt" – mondta Seszták Miklós, aki a felmérésből kiemelte, hogy a tízes skálán az elégedettségi mutató 8,73, a biztonságérzet 8,84 volt, s a külföldi vendégek 66 százaléka tervezi, hogy visszajön Magyarországra.

(MTI)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Ne ezekkel a számokkal dobálózzatok...a bevételét mutassátok...mennyi lett? Hm? NAGYON szeretném látni a 7-8 szorosan túlárazott és fidesz által szétlopott vizes VB megtérülését.
Jozefina
Egyenleg??? Kiadás - Bevétel??? Ha lehet számokban.
papa.49
@Jozefina: @Hellcat: Számokat kértek, hát attól a fütyiszek jobban félnek mint ördög a tömjénfüsttől ))))))))))))))))))))))
Egyébként egy régebbi híradás szerint az összes jegy eladás 700 millió, 1 milliárd között mozoghat. ezt pont ez a gyík nyilatkozta, a belekerülés meg 140 milliárd mit mondjak ,,kurva nagy bót volt,, !!!
Yoda69
Valahol azt olvastam 5 es 10 milliard kozotti bevetellel szamoltak. Ideertve a kulfoldi kozvetitesek jogdijait, meg az eladott kutyuket is, a szallodai szobakkal egyutt.
Ha kevesebb mint 1 milliard jott, akkor kegyetlen nagy buktas volt a VB, de nembaj majd mi adofizetok aljjuk a cehhet.
Igy mulat a magyar...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.