Körlevélben tájékoztatta az iskolaigazgatókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma az iskolai büfékben árusítható, valamint a tiltott termékekről, közölte a tárca parlamenti államtitkára csütörtökön, Budapesten.

Rétvári Bence a Hold utcai vásárcsarnokban tartott sajtótájékoztatón elmondta: a dokumentum – amelyhez hatósági leírást is mellékeltek – az egyenként felsorolt termékek mellett tartalmazza az egészségtelen termékek árusításának jogkövetkezményeit is. Hangsúlyozta: folyamatosan át kell állniuk az iskolai büféknek arra, hogy egészséges ételeket áruljanak. A jogszabályokat mindenkinek be kell tartania.

A túlcukrozott, mesterséges adalékanyagokkal ellátott, a gyerekek fejlődését, egészséges növekedését hátrányosan befolyásoló termékek nem árusíthatók, emelte ki az államtitkár.

Rétvári Bence úgy fogalmazott: senki nem szeretné sem Magyarországon, sem máshol, ha a gyermeke ahhoz szokna hozzá, hogy a reggelije egy energiaital, a tízóraija pedig chips. Ha nem figyelnek oda, akkor ez könnyen megvalósulhat, ami jelentős kockázatokat hordoz, mondta.

Kiemelte: a felnőttek mintegy 30 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. Mindez már gyermekkorban jelentkezik, hiszen minden ötödik kisfiú és negyedik kislány már hétévesen túlsúllyal küzd – jegyezte meg Rétvári Bence. Az államtitkár kitért az egyéb kormányzati intézkedésekre is, így a mindennapos testnevelésre, a dohányzás kitiltására minden zárt helyről, a menzareformra, hogy minél egészségesebbek legyenek az ételek. Emellett volt fontos lépés, hogy azok a termékek, amelyek a chipsadó hatálya alá esnek, nem árusíthatók az iskola büfékben, az iskolai étel- és italautomatákban.

Hozzátette: a jogszabályok betartatása hosszú folyamat, akárcsak a szemlélet megváltoztatása az egészséges étkezéssel összefüggésben. Mint mondta, fontosnak tartották, hogy a fentiek ne csak a jogszabályokban jelenjenek meg, hanem az intézményvezetők egy körlevélben részletes tájékoztatást is kapjanak. A következő hetekben a jegyzők is kapnak tájékoztató levelet, hogy ők is tisztában is legyenek azzal, mi engedhető meg és mi nem.

Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubja alapítója arról beszélt, nagyon sok megkeresést kaptak amiatt, hogy az iskolai büfék polcai tele vannak magas só- és cukortartalmú termékekkel.

Kitért arra is, hogy az elkövetkező hetekben várhatóak a szerződéskötések, amikor a tankerületek, igazgatók megállapodnak a büfék üzemeltetőivel. Arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a szerződésben pontosan szabályozzák, milyen termékek árusíthatók az iskolai büfékben. – írja a 24.hu.

(A címoldali illusztráció forrása: Pixabay/Katrina_S/cc0)

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
https://kolozsvaros.com/wp-content/uploads/20...
A reformétel, amire egy ország kapta fel a fejét. “Fokhagymás harcsaapró burgonyás csicsókával.” Jól hangzik? Hát persze! Mint a norvég jóléti színvonal a nyírmadai óvodában. Pont annyi köze is van a képen látható trutymónak a fellengzős elnevezéshez, mint Rétvári Bence bejelentésének a valósághoz.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
egyvandor
A méhszaros palackozott csapvize gondolom a listán maradt.
egyvandor
@cs.n.: Alapszabályként azokat a jogszabályokat kell betartani amit a nertársaknak nem.
Desischado
Akkor egyék a saját kreálmányukat! A gyerek meg majd útközben veszi meg a cuccot. Inkább azon járna az agyuk, hogy minden gyerek becsületesen jóllakhatna! Agyatlan férgek!
Eladott Ország
@egyvandor: http://index.hu/gazdasag/2016/10/13/felmillia...
Félmilliárdért isszák Mészáros Lőrinc vizét a MÁV-nál.
https://444.hu/2017/07/31/szegyelli-meszaros-...
Szégyelli Mészáros Lőrinc vizét a Volán?
kukac50
A jogszabály azt is előírja,hogy ehető ízletes finom legyen ,ne íztelen szar?
simmering73
Az egészséges ételek bevezetése totális siker. Ezt első körben az egészségügyben vezették be, az eredmény fenomenális. Feltételezem itt is óriási siker lesz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél