Nyolcmillió forintért készíttetett arculati kézikönyvet az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel (MOME). 

Bugyiviselési iránymutatást is ad a bíróságok arculati kézikönyve
Fotó: Marjai János/MTI

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke elmondta, a MOME-val közös céljuk hogy egységes arculattal és berendezéssekkel rendelkező ügyfélközpontokat hozzanak létre.

A dolgozók által nagy felzúdulással fogadott brosúrában a bírósági ügyfélközpontok egységes megjelenését írják le, ebből idézi a HVG a legérdekesebb részleteket.

A bútorokat az A/4-es lapok méretéhez optimalizálják.

A dolgozókat alapvetően feketében és fehérben látnák. A nők selyemkendőt, az urak pedig nyakkendőt is kapnának. Formaruhát is javasoltak a tervezők, de az OBH szerint ezt nem vezetik be.

Az alkalmazottakat óva intik az erős parfüm használatától, bár "a test illatainak általános frissessége figyelmet érdemlő szempont."

Nem javasolják a nők számára a műkörmöt, a rikító csatokat és a kócos hajat, a férfiak viszont hordhatnak egy pár bedugós fülbevalót. A borosta tiltólistás, a szakáll viszont belefér.

A nők ruhatára sem maradhat szabályozatlan. A brosúra az öt munkanapra öt bugyit-elvet írja elő, az alsóneműk lehetőleg fehérek, feketék, vagy testszínűek legyenek. Ugyanilyen ajánlás fogalmazódik meg a melltartókra (testszínű vagy fehér), trikóra (fehér), harisnyanadrágra (testszínű vagy fekete), bokafixre (testszínű vagy fekete), illetve pamutzoknira is (fekete).

116 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Úgy olvasom a cikkből, hogy nem javasolják nők számára a kócos hajat. A képen az látszik, hogy Handó Tünde ezt nem olvasta el.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
anka
@durbincs: - már napok óta a saját névjegyedet aggatod másra! - nem unod még, hogy mindenkit csak sértegetni tudsz?
img24.dreamies.de/img/995/b/u8q2p3molwo.gif
quadrocopter
@durbincs: Mi a helyzet tapló primkó gyökér? "He"?
Kiesett a 4 elemid a szádon? "He"?
Újra begyűjtik az idiótákat, pucolj el!
quadrocopter
@durbincs: Mi a helyzet tapló primkó gyökér? "He"?
Kiesett a 4 elemid a szádon? "He"?
Újra begyűjtik az idiótákat, pucolj el! "He"?
quadrocopter
@durbincs: Mi a helyzet tapló primkó imbecilr? "He"?
Kiesett a 4 elemid a szádon? "He"?
Újra begyűjtik az idiótákat, pucolj el! "He"?
quadrocopter
@durbincs: Imbecil vagy? He?
Sose voltál normális? He?
Naponta fizet a Lendvay utca, vagy hetente? He?
Mondatkezdést nem ismeri a bocskoros? He?
A dögkutak és az elmeosztályok meg üresek? He?
Ma is gyenge vagy! He?
Úgy lopkodod össze a kifejezéseket, mert ahhoz is hülye vagy! He?
quadrocopter
@durbincs: Imbecil vagy? He?
Sose voltál normális? He?
Naponta fizet a Lendvay utca, vagy hetente? He?
Mondatkezdést nem ismeri a bocskoros? He?
A dögkutak és az elmeosztályok meg üresek? He?
Ma is gyenge vagy! He?
Úgy lopkodod össze a kifejezéseket, mert ahhoz is hülye vagy! He?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.