Molnár Gyula elnök szerint a kormányzó hatalom újabb határponton lépett át. Az MSZP elnöke uszításnak tartja, hogy az Echo TV egyik műsorában a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese arról beszélt, egy Botka Lászlónak sem kellene élnie Magyarországon. Molnár Gyula pénteken Budapesten közölte, minden eszközzel harcolnak, hogy ez a politikai kultúra eltűnjön Magyarországról, és arra kérte a többi ellenzéki pártot is, hogy tiltakozzon ez ellen a politikai stílus ellen. A pártelnök sajtótájékoztatón felidézte, hogy az Echo TV műsorában Szarvas Szilveszter, a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese azt mondta, hány Botka László él Magyarországon? Egy él, az is sok. Tehát egynek sem kell élnie! Az újságíró a televízió augusztus 29-ei Troll című műsorában fogalmazott így. Molnár Gyula úgy értékelte, Magyarország rendszerváltás utáni történelmének egyik legsúlyosabb esetéről van szó. Szerinte a hatalom egy olyan, újabb határpontot készül átlépni, amit eddig csak és kizárólag...
MSZP: A Fidesz úgy gondolja, Botkának nem kell élnie
Forrás:
24.hu
Feltöltő: bencemacska
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Rejtett kamerával eredtek a Budapest utcáit ellepő piros sapkás kínaiak nyomába
- Érdemes kinézni az ablakon, szabad szemmel is látható a sarki fény
- Mikes Anna tényleg gyönyörűbb, mint Tóth Gabi? Krausz Gábor egy igazi mázlista a kommentelők szerint
- Nehezen alszik el és sokszor felébred? Tudatosan kerüljön bizonyos dolgokat.
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
És 11 nap kellett ahhoz, hogy ezen megsértődjenek és sajtótájékoztatót tartsanak?!
Lassú munkához idő kell?