Idén még meglehetősen szigorú szabályozás vonatkozott a munkavállalóknak nyújtható lakhatási támogatásra, jövőre ez enyhülhet.

Az idén új elemmel, a mobilitási célú lakhatási támogatással bővült az adómentesen nyújtható cafeteria-elemek köre, de a túl szigorú feltételek miatt 2017-ben országosan csupán alig néhány esetben vették azt igénybe – közölte a BDO Magyarország az MTI-vel.

Budapesten négy év alatt kétszeresére emelkedtek a bérleti díjak, és már a 3000 forintos szintet is megközelíti a bérlakások havi átlagos négyzetméterára, de a győri, debreceni és pécsi kiadó ingatlanok négyzetméteréért is átlagosan 1600 forint feletti összeget kérnek el a tulajdonosok.

A lakhatási támogatás idei feltételei között komoly megszorítás volt, hogy csakis határozatlan idejű szerződéssel lehetett igénybe venni – mutatott rá Makár Andrea, a cég vezető cafeteria tanácsadója. Hozzátette: jövőre a juttatás már várhatóan a határozott idejű bérleti szerződések esetén is járhat.

A legnagyobb összeg az igénybevétel első két évében jár, ekkor az alkalmazottak a minimálbér 40 százalékát kitevő támogatáshoz juthatnak adómentesen. Ez jövőre – amennyiben a jogszabályt az eddigi terveknek megfelelően hirdetik ki – a minimálbér 60 százalékára nőhet, ami a minimálbér várható emelkedését is figyelembe véve jóval több, mint másfélszeres növekedést jelent. A harmadik és a negyedik évben a jelenlegi 25 helyett a minimálbér 40 százaléka lehet majd az elérhető támogatás a változtatást követően.

Új cafeteria-támogatás: 40 százalékát fizetik az albérletnek

Fotó: pixabay.com CCO

A feltételek között szerepel, hogy az állandó lakhely legalább 60 kilométerre, vagy tömegközlekedési eszközzel oda-vissza legalább három órára legyen a munkahelytől, és ezen a körön belül a munkavállalónak semmilyen lakástulajdona, illetve haszonélvezeti joga ne legyen. Jövőre ez a feltétel is enyhül, és immár csak a többségi tulajdon lesz a kizáró ok.

Az a megszorítás, hogy ugyanazon lakás esetében, melyet többen is bérelnek, csak a bérlők egyike élhet a támogatással, várhatóan jövőre is megmarad, abban az esetben is, ha esetleg a szobákat külön szerződés alapján veszik ki az albérlők. Ez valódi probléma, életszerű helyzet ugyanis, hogy egy távoli településről többen, összefogva költöznek közös munkahelyük közelébe.

(MTI)

(Címlapi kép: pixabay.com CCO)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Lepényleső
Ez ugye nem függ össze a nyolc új börtön építésével?
Eladott Ország
A BDO könyvvizsgáló és tanácsadó hálózat tanácsai helyett javasolnám, hogy a munkáltatók tisztességes bért fizessenek a dolgozóknak és megspórolnánk a nekik kifizetett dollár milliókat.
Nem lenne szükség lakhatási támogatást fizetni a vállalatoknak és fenntartani a BDO hálózat fejeseit.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél