Fukcius Tamás szerint elszigetelt esetről van szó. Sajnálatát fejezte ki a KFC regionális igazgatója amiatt, hogy vasárnap este a Király utcai gyorsétterem biztonsági őre véresre vert egy vendéget. Ahogy korábban megírtuk, Szabó Zoltán, az Index újságírója panaszkönyvet kért, miután hosszú sorban állás után csak a pultnál közölték vele, hogy helyben már nem ehet. Azt írta: a panaszkönyvet nem kapta meg, ellenben az üzletvezető kidobatta a biztonsági őrrel, aki ököllel többször megütötte. Szabó rendőrt hívott, az őrt garázdaság gyanújával előállították. Fukcius Tamás – aki az éttermet üzemeltető AmRest Kft-nek is az ügyvezetője – azt közölte, hogy a biztonsági őr és néhány alkalmazottjuk viselkedése ellentétes a cég értékeivel, a történtekért viszont teljes mértékben vállalják a felelősséget. A sérülést szenvedett vendéggel felvették a kapcsolatot, és bocsánatot kérnek tőle. Az igazgató azt is írta: bár a biztonsági őr alvállalkozójuk alkalmazottja, a tettéért teljes...
Bocsánatot kért a KFC vezetője, mert véresre vertek egy vendéget
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás