Megállt a Jobbik visszaesése, derült ki a Závecz Research Társadalomkutató Intézet ezerfős mintán alapuló legfrissebb felméréséből. Az Index által közzétett közvélemény-kutatás szerint a Fidesz kiemelkedően vezet a 34 százalékos támogatottságával. A Jobbik mélyrepülésének vége, sőt, kicsit nőtt is a párt tábora: 9-ről 10 százalékra. Az MSZP 8 százalékon áll,míg a DK 5 százalékos,az LMP pedig 4 százalékos tábort tudhat magáénak. A felmérés kiemeli:nagyon alacsony az aktivitási szint, a választópolgárok alig 40 százaléka számít biztos pártválasztónak. Mindössze a választók 45 százaléka állította, hogy elmegy voksolni. A legaktívabbak a fővárosiak és a diplomások, míg a legpasszívabbak a harminc év alattiak: alig 37 százalékuk menne el szavazni. A Závecz Research szerint több mint félmillió aktív szavazó még nem döntötte el, kire szavazzon. És van 900 ezer olyan választópolgár, aki kormányváltást szeretne, de nem tudott pártot választani.
Többen akarnak kormányváltást, de a Fidesz támogatottsága kiemelkedő
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás