A Népszava bukkant rá arra a felvételre, ami tavaly novemberben készült a Kormányinfón. Lázár János akkor azt mondta, Tiborcz Istvánnal való találkozásáról, hogy: Tiborcz Istvánt ismerem polgármester koromból. (…) Közösen találtuk ki, hogy Hódmezővásárhelyen hogy fogjuk a közvilágítást modernizálni, ami nagyszerű program volt. Ennek a mondatnak különös nagy jelentősége van akkor, amikor kiderült: A szervezett bűnözés feltételeinek is megfelelhet az a szisztéma, amit az unió csalás elleni hivatala feltárt az Elios-ügybe Az OLAF több mint 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolja közbeszerzési szabálytalanságok, az eljárások manipulálása, összeférhetetlenség és csalás gyanúja miatt Lázár városán mutatták meg Tiborczék, hogyan kell közbeszerzést nyerni
Lázár oszodi beszede: Közösen találtuk ki Tiborcz Istvánnal a hódmezővásárhelyi közvilágítás modernizálását
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Novák Katalin Spanyolországban került elő egy andalúziai ezredessel
- Bosszú a bíróságon: lelőtte 7 éves lánya gyilkosát a gyászoló édesanya
- Döbbenet! Megsemmisült az ukrán fronton az orosz tank, ami az 56-os magyar forradalomban is részt vett
- Magyar Péter: Nem véletlen, hogy a DK nyíregyházi alapszervezetéből 50-en léptek ki
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
4 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
@Yoda69: Koszi, hogy bekuldted ezt a cikket...;o)))