A rendőrség szerint a tettes, M. János előbb megölte albérlőjét, majd átöltöztette áldozatát és öngyilkosságnak próbálta beállítani a történteket. A gyilkosság múlt héten történt, Iharosban.

A Bors azt írja:

a 49 éves férfi február 4-én egy iharosi lakásban megölte ismerősét, majd ismeretlen helyre távozott. Két nap múlva, Nagykanizsán fogták el. M. János először tagadott, de később részletes beismerő vallomást tett.

Szijártó István, a Somogy megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese közölte:

a főbérlő egy késsel megszúrta vendégét, aki belehalt a sérüléseibe. Ezután a tettes átöltöztette áldozatát, a rendőröknek pedig azt vallotta, ismerőse öngyilkos akart lenni, erről a szándékáról beszélt is neki.

A boncolás során azonban kiderült, hogy a sértett halálát okozó késszúrásból nem öngyilkosságra, sokkal inkább emberölésre lehet következtetni, és az elhunytat feltehetően fojtogatta is a gyilkosa.

Bizarr: átöltöztette a holttestet az iharosi gyilkos

A fotó illusztráció. Kép: Pixabay cco

M. János már hétszer volt büntetve erőszakos bűncselekmények miatt, és már húsz évet töltött rács mögött. Jelenleg is két eljárás folyik ellene.

Forrás: Bors, police.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

KisGenyo2
20 évet sitten töltő, erőszakos, figurának van kiadó lakása?! Én és sok társam 20 év munkával hol is tartunk? XD

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél