Több megyében és a fővárosban másodfokúra emelte a heves zivatarok miatt kiadott figyelmeztetését az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Kiadták az év első hőségriasztását, az eddigieknél is durvább viharok, felhőszakadások jönnek

Az MTI-hez kedden eljuttatott veszélyjelzésük szerint másodfokú (narancs) figyelmeztetés van érvényben Budapesten, Pest megyében, továbbá Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas és Veszprém megyében a heves zivatarok veszélye miatt. Szintén heves zivatarok miatt Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Zala megyében elsőfokú a figyelmeztetés.

Szintén elsőfokú figyelmeztetést adtak ki felhőszakadás veszélye miatt a fővárosra, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére.

Emellett Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Somogy, Tolna és Zala megyére a hőség miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést. Az előrejelzés szerint a hőmérséklet délután 28 és 34 Celsius-fok között alakul. Késő estére 20 és 27 fok közé hűl le a levegő.

Mint írták: délután a Dunántúl nyugati, északnyugati megyéit zivatarok érik el, melyek egyre intenzívebbé válva és rendszert alkotva haladnak keleti, délkeleti irányba (este érhetik el a főváros térségét, késő este pedig a Tisza vonalát). Ezek között nagy eséllyel lehetnek heves zivatarok, melyekhez kapcsolódva 90-100 kilométer/órás szélroham, nagyobb szemű jég és felhőszakadás társulhat. Szerdára virradó éjszaka a zivatartevékenység súlypontja fokozatosan áthelyeződik az északkeleti országrészre, míg az ország más részein lassacskán – átmenetileg – megnyugodhat a légkör – fejtették ki.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Zeta
Jön a vihar!?
Ha el nem kezdenek "védekezni", oszlatni a felhőket , jég ellen, de egy kicsit sötét a felhő eső sem lesz! Biztos hogy minden esetben oszlatni kell?
tulipan
A szokványos JÚNIUSI MEDDÁRD-IDŐ!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél