Az adócsökkentés beváltotta a hozzá fűzött reményeket: az adókulcsok mérséklésével még nőtt is a beszedett adók összege – mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.

Az adókulcsok csökkentésével nőtt a magyar állam bevétele
Fotó: Pixabay

Izer Norbert közölte, ez egyrészt annak köszönhető, hogy egyre többen kiveszik a részüket a közös teherviselésből.

Úgy folytatta, hogy a gazdaság is jelentősen fehéredett:

a korábbi körülbelül 22 százalékos szürkegazdaság 12-13 százalékosra zsugorodott.

Az államtitkár kijelentette, hogy marad az adórendszer versenyképessége.

Azok az adófajták nőnek, amelyekkel bizonyos termékek fogyasztásának csökkenését akarják elérni – közölte Izer Norbert. Példaként említette a chipsadót, amelynek mértékét 20 százalékkal tervezik emelni.

A bevándorlási különadóról szólva az államtitkár kijelentette, hogy annak legfontosabb célja nem az adóbevételek növelése, hanem a tevékenység visszaszorítása.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
@1magyar: A kisvallalkozasok igy is, ugyis tonkremennek, mert kicsiben nem lehet vallalkozni. Egy kulcsmasolo lehet mondjuk egy nyugdijas bacsika, aki nem esik AFA adozas ala, de van egy csomo mas kiadasa, es pl. ha nyerskulcsokbol is jol be akar ta'razni, az is egy kisebb vagyon. Egy kisvallalkozot nem a jovedelemado, hanem az iparuzesi adotol kezdve a helyi specialis adok, TB jarulekok, uzletber, ipari aram, telefon, egy hasznalhato ceges auto, szerszam- es gepi felszereltseg, nyersanyagkeszlet befektetese teszi tonkre, tovabba jon meg egy konyvelo, iparkamarai ado, es ha csak egyszer nem ad szamlat, akkora buntit kap, ami utan egyszeruen nem lehet talpraallni.
Es ezt NEM a multik csinaljak, hanem a "kedves" kormanyzati emberek a torvenykezesukkel, akik elott ugye mindenki egyenlo, csak amikor az adozasra kerul a sor, akkor derul ki, hogy Pista bacsinak, aki kulcsmasolo, bekotott penztargepenek, pontos adobevallasanak kell lennie, mig vajna milliardokat keres anelkul, hogy lenne akar egy mukodo penztargepe is a NAV-hoz bekotve.
Nem csak a milliardosoknak kellene egy adokulcs - ill. kellene visszahozni a ketkulcsos adorendszert - , hanem akinek mar 100-150 millio eves forgalma van, az se halna bele, ha egy picivel tobbet fizetne, mint a kulcsmasolo nyugdijas.
Valaki egyszer itt felsorolta a 2010 ota orban altal bevezetett tobb mint 42 fele uj adot, ami talan csak a kutya ugatasat nem adoztatja meg, de nem akarok otleteket adnhi nekik.
Errol SEM a multik tehetnek, ez IS KIZAROLAG az orban fele csalo gazdasagpolitikara vezetheto vissza.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Ez az abszolut lehetetlen... Ezt mondja el a narancskodos hiveinek, meg a 98 eves Mari neninek, azok talan beszopjak.
De senki mas..
karma1
Na, most bujjon elo valamelyik fide$$es seggnyalo, es vezesse le nekem - de pontosan! - hogy a kevesebb befolyo adobol hogyan lesz kevesebb az allamadossag.

Fizetek neki erte...
1magyar
Na végre rájönnek, hogy az alacsonyabb adóztatás a becsületesen dolgozni kívánók érdekeit képviseli és nem a ritka forint hanem a sűrű,biztos fillér elvén működnek.
Alacsony adónál már nem éri meg csalni.
karma1
@1magyar: Nem azok adoznak, te szerencsetlen, akiknek lenne mibol, hanem a kozmunkasok, meg egy csomo mas reteg, aki eddig nem adozott, azokat csapoljak meg, de istentelenul. Az egykulcsos ado csak a milliomosoknak jo, de amig vajnanak egy fillert se kell adoznia, meszi lolo "elfelejt" egymilliardot beirni a bevetel rovataba, addig az egesz egy szemfenyvesztes, es mivel a kozmunka nem termelo agazat, az allam semmi mast nem csinal, csak az egyik zsebebol a masikba teszi at a penzt, ertektermeles nelkul.
tulipan
Idegesiti a narancsos haramiákat, hogy a dolgozó embernek is fizetni kell, nem csak a lusta dumagépeknek!
www.blikk.hu/aktualis/penz/cafeteria-torveny-valtozas-szakszervezet-kormany-penz/kmqlc5q
1magyar
@karma1: De bizony a kisvállalkozások nem bírják a nagy terheket.Az más hogy kellene a milliárdosoknak egy magasabb adókulcs, de az átlag kisvállalkozásokat tönkreteszi.
karma1
@1magyar: A kisvallalkozasok igy is, ugyis tonkremennek, mert kicsiben nem lehet vallalkozni. Egy kulcsmasolo lehet mondjuk egy nyugdijas bacsika, aki nem esik AFA adozas ala, de van egy csomo mas kiadasa, es pl. ha nyerskulcsokbol is jol be akar ta'razni, az is egy kisebb vagyon. Egy kisvallalkozot nem a jovedelemado, hanem az iparuzesi adotol kezdve a helyi specialis adok, TB jarulekok, uzletber, ipari aram, telefon, egy hasznalhato ceges auto, szerszam- es gepi felszereltseg, nyersanyagkeszlet befektetese teszi tonkre, tovabba jon meg egy konyvelo, iparkamarai ado, es ha csak egyszer nem ad szamlat, akkora buntit kap, ami utan egyszeruen nem lehet talpraallni.
Es ezt NEM a multik csinaljak, hanem a "kedves" kormanyzati emberek a torvenykezesukkel, akik elott ugye mindenki egyenlo, csak amikor az adozasra kerul a sor, akkor derul ki, hogy Pista bacsinak, aki kulcsmasolo, bekotott penztargepenek, pontos adobevallasanak kell lennie, mig vajna milliardokat keres anelkul, hogy lenne akar egy mukodo penztargepe is a NAV-hoz bekotve.
Nem csak a milliardosoknak kellene egy adokulcs - ill. kellene visszahozni a ketkulcsos adorendszert - , hanem akinek mar 100-150 millio eves forgalma van, az se halna bele, ha egy picivel tobbet fizetne, mint a kulcsmasolo nyugdijas.
Valaki egyszer itt felsorolta a 2010 ota orban altal bevezetett tobb mint 42 fele uj adot, ami talan csak a kutya ugatasat nem adoztatja meg, de nem akarok otleteket adnhi nekik.
Errol SEM a multik tehetnek, ez IS KIZAROLAG az orban fele csalo gazdasagpolitikara vezetheto vissza.
division
@karma1: Az egykulcsos adó nem csak a milliomosoknak kedvez, nem kellene úgy nyilatkoznod hogy nem is itt élsz. Aki kevesebbet keres annak is jobb (és most ne gyere megint a szokásos közmunkás, minimálbéres, munkanélküli hablattyal). Több olyan vállalkozó ismerősöm is van akik a progresszív adózás mellett mindent megtettek hogy alig kelljen fizetniük, az egy kulcs óta ezt nem csinálják, ergo most többet adóznak mint eddig, mert így már nem éri meg kockáztatni a nullára kihozott "bevételt". Kétségtelen hogy be lett vezetve jó pár adónem, de az is mind megy a büdzsébe, tehát összességében valóban több adó folyik be, miközben nagyon sok embernek több megmarad az egy kulcs végett.
division
@karma1: Ja és még ott van a családi adókedvezmény is, ami szintén tízezreket hagy a családok zsebében. Most megint ne gyere azzal hogy nem mindenki veheti igénybe mert nincs gyereke, benne van a nevében hogy "családi".
Gauntlet
Közgazdasági Tsoda! Amikor Fletóék úgyanezt próbálták, le lettek ugatva.
karma1
@division: Nehogy lehurrogjal mar, kerlek, mert en is vallalkozo voltam, es gyermekem edesapja a mai napig - 53. eve - vezeti a sajat uzletet, (speciel sikeresen, mert kivalo szakember, jo gepeszmernok.) Csak egy segitsege van, egy loti-futi nyugdijas, aki akkor van az uzletben, ha neki el kell mennie valahova. Ha nem lenne az oriasi szaktudasa, amivel a NASA-nak meg egy orvosi muszereket eloallito cegnek dolgozik, akkor regen lehuzhatta volna a rollot.
Mivel egyedul neveli a masik lanyat, es ferfi, lofaszt kap az allamtol, nem csaladi adokedvezmenyt. Ha nem tudnad, kormanyrendelet van arrol, hogy nem csalad a csonkacsalad, esetleg anyuka mondjuk megozvegyul 3 kiskoru gyerekkel, akkor nehogy mar csaladi adoikedvezmenyt kapjon, hiszen csak ferj-feleseg kaphatja, meg az sem kap semmit, aki 40 eve el egyutt, DE nem hazas, es kozos gyerekeik is vannak.
Ne akarjal kioktatni, tudom mit beszelek, en nem brossurabol szovegelek hanem n api gyakorlatbol. Ne naolam probalj fide$$ propagandat elhinteni - nem vagyok ra vevo...
karma1
@division: Ja es meg egy: Te allitolag vallalkozo vagy, nekem ne mondd, hogy nem lelegeztel fel, amikor a magas jovedelmed utan nem kellett tobbet adoznod a nagyobb adokulccsal.

A csaladi adozassal se gyere, - ismetlem - , mert az is gyakorlatilag csak egy bizonyos szint felett mukodik, es nagyon szigoruan szabalyozva. (FELESLEGESEN szigoruan, mivel a "csalad" alapertelmezesevel van gond)
Yoda69
Ha ez igaz, akkor miert kell elvenni a cafeteriat, ami egyes munkavallaok eseteben 20%-os ervagast is jelenthet?
division
@karma1: Nem az a kifejezett vállalkozó lennék, de mindegy. Nekem a progresszív adózás sem jelentett gondot, és nem kellett fellélegeznem akkor sem amikor bejött az egykulcsos adó. Természetesen onnantól kevesebb adó folyt be ebből az államkasszába, de akikről írtam neked (nullás vállalkozók) onnan meg több, tehát az arány valahol kiegyenlítetté is válhatott. A családi adókedvezményről meg még egyszer utoljára: Család = anya, apa házasságban, gyerekek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.