Kő-papír-olló magyar bajnokságot rendeznek – immár második alkalommal – szeptember 7-én Budapesten, a Kincsem Parkban. A győztes a londoni kő-papír-olló Európa-bajnokságon képviselheti az országot.

Kő-papír-olló magyar bajnokságot rendeznek szeptemberben

A Food Truck Show keretében szervezett versenyen egyeneságú kieséses rendszerben választják ki a legjobbat, a továbbjutáshoz a résztvevőknek legalább kétszer kell legyőzniük az ellenfelüket. A szabályok csak az utolsó körökben változnak: a legjobb 16-nak öt meccset kell megnyernie a továbbjutáshoz, az első helyért pedig már kilenc párbajban kell győznie a leendő magyar bajnoknak – közölték a szervezők az MTI-vel.

A részvétel regisztrációhoz kötött, maximum 256 fő jelentkezhet.

A kő-papír-olló játék története több száz évvel ezelőttre nyúlik vissza, első említése a Ming-dinasztia idejéből való. Ekkor a most ismert három eszköz helyett különböző képzeletbeli szörnyek harcoltak egymással. A ma világszerte ismert változat a 20. században terjedt el Ázsiában, ahol a papírt ruhaanyagként, takaróként említették. Az 1920-as évekre már Európában is ismert volt a játék, ahol az első bajnokságot az Egyesült Királyságban 2007-ben rendezték meg.

A szeptember 7. és 9. között zajló Food Truck Show egész hétvégéjét végigkísérik a rendhagyó versenyek és programok: a pénteki kő-papír-olló bajnokság után szombaton elefántsimogatóval és Street Art Show-val is készülnek a szervezők.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Ezzel egyidőben rendezik a seggrepacsi Nemzeti Tusát. A győztes elindulhat a Seggrepacsi VB- n.
A bajnokság szinvonala és az érdeklődők száma megegyezik a magyar futbalban történő felhajtással. Csak az többe kerül. Bízzunk abban, hogy legalább ezek nem válnak Vezérünk hobbijává.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.