Ketten támadtak rá a Madách Színház színészére, Sánta Lászlóra szombat este egy budapesti szórakozóhely előtt.

A Blikk arról ír, hogy Sánta Lászlót ketten megverték szombat este. „Túlélem a sérüléseket, de mégis roppant kellemetlen, mert az én munkámban fontos a megjelenés” – mondta a színész a lapnak.

„Megkocogtattam egy hölgy vállát, és figyelmeztettem, hogy figyeljen a táskájára, mert nyitva maradt. Ezt a – szerintem segítőkész – gesztust az említett hölgy társaságában álló úr teljesen félreértette.

Nem tetszett neki, hogy megszólítottam, és még hozzá is értem a barátnőjéhez” – mesélte el a színész.

„Szinte egy másodperc alatt történt az egész, megkaptam az első, majd a második jobbost, aztán hirtelen megjelent még egy férfi a színen, tőle is kaptam párat,

aztán kiderült, hogy nagyon gyorsan tudok futni. Lehet, hogy gyáva dolog volt, de egy 68 kilós, vézna gyerek vagyok, esélyem nem lett volna a két kétajtós szekrény ellen” – vázolta fel az erőviszonyokat a színész. 

Sánta elmondta azt is, hogy nem fordult a rendőrséghez, mert szerinte nincs értelme ismeretlen tettes ellen feljelentést tenni.

Cikk- és címlapkép: Facebook/Sánta László

(Blikk)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Ki közülük a sztár? Gőzöm nincs kik ezek.
ila51
Vigyázni kell , mert előbb ütnek aztán kérdeznek ...most már sminkelni sem kell , mindenki megtudta , még aki nem is ismerte
Nekem az a nézetem , hogy jól nézzem meg , kire nézek rá...az sem mindig ajánlatos
Macskaszem
Ki közülük a sztár? Gőzöm nincs kik ezek.
Horizont
@Macskaszem: A Madách színház színésze, de azonnal ráragasztják mindenkire. Szimpatikusabb lett volna a szerényebb színész meghatározás. A felesége ott táncosnő.
terlasz
Lehet, hogy csak foszlányokban emlékszik a történtekre, mert annyira bódult volt, de valamivel igazolni kell a monoklikat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél