A Párbeszéd felszólítja Szijjártó Péter külügyminisztert, hogy a Gruevszki-ügy miatt adja be lemondását, és az Országgyűlés hétfői ülésén ezt jelentse is be.

Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője vasárnap Budapesten, a Külügyminisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, öt napja nem tudni, hogy Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök miért, milyen körülmények között jött Magyarországra, és a magyar kormány miért "asszisztál" a meneküléséhez.

Párbeszéd: Szijjártó Péternek le kell mondania a Gruevszki-ügy miatt

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a keresztényüldözéssel foglalkozó prágai konferencián 2018. november 16-án

Fotó, címlapi kép: MTI/KKM/Mitko Sztojcsev

Nem tudni azt sem, hogy a kormány miért nem teljesíti a hazai és nemzetközi jogból fakadó kötelezettségeit, és miért nem szolgáltatja ki a volt macedón miniszterelnököt Észak-Macedóniának, hogy megkezdje börtönbüntetését – tette hozzá.

Emlékeztetett, egy 1969-es törvény erejű rendelet értelmében Magyarországnak kötelessége kiadnia egy elítélt vagy nemzetközi körözés alatt álló bűnözőt Macedóniának. Magyarország a saját törvényeit sem tartja be, mert Gruevszki útlevél nélkül érkezett az országba – fűzte hozzá az ellenzéki politikus.

Barabás Richárd szerint a felelősség az egész kormányzatot, Orbán Viktor miniszterelnököt és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert is terheli, de a legnagyobb felelőssége Szijjártó Péter külügyminiszternek van, mivel – mondta – sajtóhírek szerint a tiranai és a montenegrói nagykövetségek munkatársai "aktívan" részt vettek Gruevszki szöktetésében.

Szijjártó Péter vagy nem tudta, mi zajlik a saját "apparátusában", vagy megsértett számos nemzetközi és hazai törvényt, és hozzájárult egy elítélt bűnöző Magyarországra csempészéséhez – mondta, kijelentve: bármelyik lehetőség is igaz, egy ilyen ember nem képviselheti Magyarország külkapcsolatait.

Nikola Gruevszki 2006 és 2016 között volt Macedónia miniszterelnöke. A héten nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, miután nem kezdte meg kétéves börtönbüntetése letöltését, amelyet hivatali visszaélés miatt szabtak ki rá. A volt miniszterelnök később bejelentette, hogy Budapesten van, és politikai menedékjogot kért a magyar hatóságoktól.

(MTI)

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
Szijjártónak csak akkor kell lemondania, ha a macedón miniszterelnök szökésében a kormány tudta nélkül vettek részt magyar hivatalnokok. Ugyanis ez Szijjártó felelőssége. Ha viszont Orbán utasítására a kormány szervezte meg a szöktetést akkor Szijjártónak nem kell lemondania. A felelősség Orbáné. Ebben az esetben viszont Orbán mondhatja, hogy a politikája része, hogy korrupt politikusoknak ad menedéket Magyarországon.
Borsodi
Orbánnak is már rég le kellett volna mondani,mindennek ő a tánca farka.Szíjártó egy jól fizetett bábu a sok közül.
human
@Borsodi: A vicces az, hogy bár valóban Orbán rohasztotta meg az országot, de valójában Polt Péter és ügyészei a kucsfigurák abban, hogy Orbán teljhatalmat szerzett és nem a börtönben rohad sikkasztásért.
tulipan
@desiro: NEM SZABAD PESSZIMISTÁNAK LENNI!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél