Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki gázspray-vel fújta le a vitapartnerét szombaton a 2-es metrón – közölte a rendőrség vasárnap reggel honlapján.

Elfogták a 2-es metrón gázspray-vel fújó férfit

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a férfi szombaton délután a 2-es metró Keleti pályaudvari megállójában szóváltás után gázspray-vel lefújta vitapartnerét, majd a helyszínt elhagyta.

Az esetet követően a BRFK VII. kerületi kapitánysága garázdaság vétség gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. A férfit beazonosították, ellene elfogatóparancsot adtak ki.

A rendőrség éjjel 2 óra 50 perckor fogta el a 26 éves budapesti V. N. Róbertet. Előállították, elszámoltatása folyamatban van – írta a BRFK.

Az eset miatt szombat délután több órán keresztül nem járt a 2-es metró az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között. Többen rosszul lettek, az utasokat emiatt ki kellett menekíteni.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr vezetője szombaton az MTI-vel közölte: 20 embert kellett köhögés és könnyezés miatt megvizsgálniuk. Kórházba senki nem került, és orvosi ellátásra sem volt szükség, az összes tünet átmenetinek bizonyult – tette hozzá.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
Annyi évre kéne bezárni ahány embert érintett a támadása...
görbetükör
Ez egyenértékű egy terror támadással. Eszerint is kellene büntetni.
balos
Csak kérdezem?Nem volt az illető nemzetisége magyar nemzeti?Esetleg ko-pasz?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.