A Volán Zrt. egyik sofőrje otthagyta a megállóban azt a 18 éves lányt, aki először tízezressel akart fizetni, majd a táskája aljáról próbált aprópénzt összekaparni.

Az eset Péterfy Gergely író lányával történt, Péterfy a blogján meg is írta a történteket. 

Tízezressel akart fizetni, a sofőr közölte, hogy nem tud visszaadni. Erre a lányom mondta, hogy semmi gond, van a tárcájában apró, csak a tárcáját meg kell keresnie. Elkezdett turkálni a táskája alján a pénztárca után, de a buszvezető közölte, hogy erre neki nincs ideje, szálljon le. Mire a lányom azt mondta, hogy egy pillanat, és meglesz a tárca, nyugodtan induljanak el. Erre a sofőr felemelte a hangját, hogy ő késésben van, neki erre nincs ideje, azonnal szálljon le. A következő kérésre, hogy de mindjárt megvan a pénztárca, és ha leszáll, elkésik a gimiből, a sofőr már ordított, hogy szálljon lefele azonnal. Az utasok közül senki nem kelt a lányom védelmére, ő pedig nem állt le ordítozni, hanem megadta magát a túlerőnek és leszállt

- írja Péterfy, aki aztán felvette autóval a lányát, és kérdőre vonta a sofőrt.

A buszvezető nem tagadta, hogy ő volt az, aki mínusz 7 fokban lezavart a járműről egy iskolás lányt.

Az RTL Klub Híradója szerint a Volán Zrt. vizsgálatot indított az ügyben.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Rockxy
Mer a zorbáni dikta túrában a gyűlölet keltő soros ügynök sofőrök randa lírozzák a diák lányokat.
kokopelli
@vacsi: Ő volt a kapitány, mint a tengeren az élet és a halál ura! Otthon meg a küszöb
alatt közlekedik laposkúszásban!..ha az istenke a hülyeséghez,még hatalmat is ad!? Igen
az a katasztrófa!
picike1
minden magyarnak csak akkor nyilik ki a szája ha róla van szó csak ennyi történt .de különben embertelen világban élünk embertelen az eset is
szep napot
Lehet, hogy nem a legokosabb lany (tizezressel fizetni a par szaz forintos jegyert amit nap mint nap megvesz), de uvolteni vele akkor sem tisztesseges.
Oanissma
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a >> tinyurl.com/kp95cw8
Borsodi
Ha nem egy fiatal lányról van szó,hanem egy nem dolgozó elhízott mocskos cigányról akkor is lezavarja és ordítozik vele? Ez a sofőr egy paraszt lehet akinek nincs gyereke esetleg kutyája van..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.