Irán elleni katonai akció terveinek kidolgozását kérte tavaly ősszel a washingtoni Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsa a védelmi minisztériumtól – jelentette vasárnap a The Wall Street Journal című konzervatív amerikai lap.

A Fehér Ház Irán elleni támadás megtervezését kérte tavaly a Pentagontól

Fotó: Pixabay.com

A CNN hírtelevízió honlapján szemlézett tudósítás szerint a kérés az után fogalmazódott meg, hogy szeptemberben egy Iránhoz köthető milícia megtámadta az Egyesült Államok nagykövetségét Bagdadban. A lap forrásai szerint Mira Ricardel, John Bolton nemzetbiztonsági főtanácsadó akkori helyettese háborús cselekménynek nevezte a támadást, és azt mondta, hogy Washingtonnak ennek megfelelően kell reagálnia.

A WSJ úgy tudja, hogy a kérést a védelmi minisztériumban és a külügyminisztériumban is aggodalommal fogadták, sőt, egy név nélküli nyilatkozó forrás egyenesen megdöbbenéséről számolt be a WSJ-nek.

A WSJ jelentése szerint a Pentagon egyébként eleget tett a kérésnek, de azt nem tudni, hogy a terveket részletesen kidolgozták-e, illetve, hogy átadták-e őket a Fehér Háznak. A WSJ azt sem tudta megerősíteni, hogy Donald Trump amerikai elnök tudott-e a nemzetbiztonsági tanács kéréséről.

MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

toniszalai0
__Itt találsz mezteleen lányok a városodban : My.Su/Meztelen
Szeparepa2
Addig csetlik botlik ez a félnótás turmpli, míg csak kitör a világháború... :-s
durbincs
@Szeparepa2: ja de a ovális maca, meg már kirobbantotta vona ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Sport - 2019. March 19., 08:58
Fucsovics Federerrel edzett
Nagyvilág - 2019. March 19., 08:46
Az égő házba rohant be egy férfi a kutyájáért
Itthon - 2019. March 19., 08:16
Bréking! Érkeznek az első fecskék