A március 12-én elkezdett és csütörtök este megállapodással végződő sztrájk után a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyára visszatér a normális gyártási rendbe – közölte a cég pénteken az MTI-vel.

A sztrájk után a Hankook visszatér a normális gyártási rendbe
Fotó: Illyés Tibor/MTI

A vállalat közleményében kiemelte: a békés megállapodás jegyében elfogadták a folyamatos munkarendben dolgozó kollégák műszakpótlékának emelését, illetve a szolgálati időre vonatkozó bónuszra, a jubileumi kifizetésre és az év végi bónuszra vonatkozó javaslatokat.

A szakszervezet pedig elfogadta, hogy a magyar gyár vezetése az idei átlagosan 13,6 százalékos alapbéremelés mellett már nem hajt végre további emelést – tették hozzá.

A dolgozókat képviselő Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetség (VDSZ) elnöke, Székely Tamás pénteken, Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a sztrájk sikere a megállapodás megszületése. Közölte, hogy az új béremelés több elemből épül fel:

része a 6 százalékos műszakpótlék emelés, a munkaköri besorolásoknál történt 5 százalékos emelés és az éves bónusz, amit az idén decemberben minden munkavállaló, azaz a sztrájkolók is megkapnak.

A VDSZ elnöke kiemelte, így a cégnél a legkisebb keresetű dolgozók fizetése 18,5 százalékkal nő 2019-ben 2018-hoz képest.

A szakszervezet február 14-én jelentette be bérigényét a vállalat felé, a bértárgyalások eredménytelenek voltak, ezért a szakszervezet munkaügyi konfliktust jelentett be március 4-én. Két nappal később kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a Hankook rácalmási gyárában.

A vállalat ezt követően jelentette be az átlagos 13,6 százalékos differenciált, teljesítmény alapú béremelést. Ezt a lépést a VDSZ nem fogadta el, ezért kezdődött a határozatlan idejű munkabeszüntetés március 12-én.

Itthon - 2019. April 23., 06:19
Lejár az EP-listák bejelentésének határideje
Itthon - 2019. April 23., 07:28
Jön a vádemelés Hasszán F. ügyében

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok