A kormány honlapján pénteken tették közzé azoknak a magyarországi településeknek a listáját, ahol elérhető lesz a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (falusi csok).

A falusi CSOK-nál szigorúbb feltételeket szab a kormány – videó

Fotó: Pixabay cco

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám település került a listára, amely a kormany.hu oldalon érhető el.

Közölte: a program 2019. július 1-jével indul, és egyelőre három évig, 2022. június 31-ig lesz elérhető.

Az RTL Klub Híradója közölte, hogy szigorúbb feltételeket szabott a kormány a falusi CSOK-nál, ugyanis

legalább egy éves folyamatos TB jogviszonyt kell igazolnia minden falusi CSOK igénylőnek, vagyis kétszer annyit, mint amennyit most, az eredeti CSOK-hoz kérnek.

Három gyermek esetében viszont már 2 éves folyamatos TB jogviszonyt kell igazolni.

A híradónak nyilatkozó szakértő szerint ezzel húzással a munkanélküliek mellett a közmunkások nagy része is elesik a támogatástól.

A kormány elmondta, hogy miért mások a feltételek a falusi CSOK-nál:

A falusi CSOK célja, hogy becsületes magyar családok élhessenek az otthonteremtésüket segítő lehetőséggel. A tisztességtelen szándékúak pedig ne tudjanak visszaélni vele. Ezért vannak feltételek.

Gyopáros Alpár pénteki ismertetése szerint a falusi csok rendszerében a kedvezményezett kistelepüléseken használt lakás és ház vásárlására, illetve a megvásárolt ingatlan felújítására, korszerűsítésére és kibővítésére

egy gyermek megléte vagy vállalása esetén 600 ezer forint, kettő gyermek eseten 2 millió 600 ezer forint, három vagy több gyermek esetén pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a fiatal párok.

Megelőzendő, hogy az intézkedés rendkívüli módon felhajtsa a falusi ingatlanok árait, a kormány azt a döntést hozta, hogy a támogatási összegek maximum fele költhető vásárlásra, a fennmaradó rész pedig korszerűsítésre, felújításra fordítható – magyarázta a kormánybiztos. Hozzátette ugyanakkor, a három vagy több gyereket vállaló családok esetben, amennyiben a megvásárolt ingatlan ára nem éri el az 5 millió forintot, akkor a fennmaradó összeg a 10 millió forintos keretig teljes mértékben felhasználható lesz felújításra , bővítésre.

A kormánybiztos szavai szerint azok a családok, akik korábban már – akár a csok lehetőségeit kihasználva – megvásárolták ingatlanjukat, korszerűsítésre és bővítésre, szintén vissza nem térítendő támogatásként, megkaphatják a falusi csok támogatási összegeinek felét: egy gyermek esetén 300 ezer forintot, kettő esetén 1 millió 300 ezer forintot, három vagy több gyermek esetén pedig 5 millió forintot.

Gyopáros Alpár elmondta: bár arra készülnek, hogy a hátrányosabb helyzetű településeken lényegesen alacsonyabbak az ingatlanárak, mint a fővárosban, a megyei jogú városokban vagy az agglomerációkban, ha mégsem lenne elegendő egy család számára a vissza nem térítendő támogatás, akkor lehetőség lesz állami kamattámogatású hitel felvételére. Használt lakás vagy ház vásárlására és felújítására két gyermek esetén 10 millió forintos, három vagy több gyermek esetén 15 millió forintos kamattámogatott hitellehetőség áll majd rendelkezésre, míg meglévő ingatlan felújítása esetén, ezen összegek fele, azaz két gyermeknél 5 millió, három vagy több gyermeknél pedig 7,5 millió forint – ismertette.

A kormánybiztos beszámolt arról, hogy a kormány döntése szerint a falusi csok támogatását kiterjesztik az egész ország területén a külterületi lakóingatlanokra, vagyis a tanyákra is.

Gyopáros Alpár kitért arra is, hogy a visszaéléseket megelőzendő, a kormány bizonyos kritériumokat is beépített a rendszerbe, így a támogatás igényléséhez erkölcsi bizonyítvánnyal igazolt büntetlen előélet és két év társadalombiztosítási jogviszony szükséges.

Ezen túl – folytatta – a programban saját vállalkozás vagy közeli hozzátartozó tulajdonában lévő lakóingatlan megvásárlására nem lesz lehetőség, a támogatás felhasználását pedig részben a települési jegyző, részben a járási hivatalok hatáskörének szélesítésével szigorúan ellenőrzik majd.

A támogatást a kormány a tisztességes magyar családoknak kínálja, nem pedig azoknak, akik tisztességtelen módon visszaélnének a lehetőséggel – indokolt.

Forrás: RTLKlub, 24.hu, MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
Nem merik kimondani, hogy cigányokat nem támogatnak? Csak Farkas Flórit.
A büntetlen előélettel egyetértek. Azzal, hogy közmunkást kizárják nem. A gyerekek az örök vesztesek, mert ki tehet arról, hogy nem a Rózsadombra született.
kereső
Hú de sok jó bérbeadható lakást fognak megvásárolni tehetősék állami támogatással.Elvégre konjuktúra van.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok