Kása Eszter az Álommeló győzteseként havi bruttó 3 millió forintot fog keresni. Rögtön el is költi első fizetését.
Fotó: Rtl.hu
Az első fizetésemet valószínűleg az Ikeában költöm el, ugyanis szeretném kicsit a saját ízlésemre szabni az albérletemet. Mindemellett a barátaimnak is szeretnék kedveskedni egy-két éttermi meghívással, programmal, mert elsősorban ők biztattak arra, hogy jelentkezzek a pozícióra. A továbbiakban pedig az a cél, hogy a havi keresetem legalább a felét félretegyem, és lehetőség szerint befektessem. Azt még nem tudom, pontosan mibe, de kriptovaluta vásárlásával is kacérkodom
– mondta a Blikknek Kása Eszter.
Az Álommelő győztese úgy érzi, az volt a sikere kulcsa, hogy a kritikák nem nyomták le, hanem inkább építkezett belőlük, emellett pedig hatalmas bizonyítási vágy volt benne.
3 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás