Leszavazta a fideszes többség az országgyűlés Népjóléti Bizottságban azt az ellenzéki törvényjavaslatot, amely megtiltaná, hogy kisgyermekes családokat elhelyezés nélkül lakoltassanak ki.

A Fidesz tárgyalni sem hajlandó arról, hogy tios legyen a kisgyerekes családok kilakoltatása

A kilakoltatási moratórium április 30-án járt le, ezután az MSZP, a Jobbik, a DK, az LMP és a Párbeszéd független országgyűlési képviselőkkel rendkívüli ülést kezdeményezett, ahol tárgyalták volna a javaslatot, és bár Kövér László házelnöknek össze kellett hívni a rendkívüli ülést, a fideszes képviselők nem mentek el, ezért az ülés határozatképtelen lett.

Most az ellenzéki javaslatot a Népjóléti Bizottságban tárgyalták volna, és bár a KDNP-s Nacsa Lőrinc korábban azt mondta, hogy látniuk kell a konkrét javaslatot, csak akkor tudnak erről dönteni, mosta fideszes képviselők leszavazták a javaslatot, így nem kerülhet az Országgyűlés elé.

Az ülésen egyébként nem kaptak szót a a tervezetet kidolgozó civilek, sőt, Szabó Tímea az ülés utáni sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Selmeczi Gabriella azzal utasította el a felszólalását, hogy a szakmai szervezet hozzászólása a vitához csak hátráltatta volna annak szakmaiságát.

Forrás: hvg.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eriksson
Minden sajnálatom ellenére azt mondom, jogos a döntés. Ha megszületne a törvény a kisgyerekesek kilakoltatásának tilalmára, onnantól kezdve egy család sem fizetné a rezsit. Bolondok lennének.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2019. June 25., 18:34
Jamaikában rakja a rendet James Bond – videó
Technika - 2019. June 25., 18:03
Ezért nem lehet Paksból Csernobil