Ujhelyi: A mai napon útjára indítottam tehát azt az internetes kérdőívet,amelyen bárki javaslattal, kezdeményezéssel élhet azzal kapcsolatban, hogy saját lakókörnyezetében, saját településén mire és miként fordítana közvetlen uniós forrásokat.

(Forrás: varosikurir.hu, Városi Kurír által)

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
Én felemelném az orvosok,egészségügyi dolgozók,tanárok fizetését. Megemelném a minimálbért,de úgy,hogy az tényleg annyi is legyen,ne csak a közvélemény kutatások szerint. Új tantervet készíttetnék az iskoláknak kizárólag pedagógusok bevonásával. Újra behoznám a lakásprogramot a fiatal házasoknak. Úgy nevezett albérlők házára gondoltam,természetesen reális havi díjjal( nem olyannal,mint a mostani albérleti árak.) A fiatalok a lakbért egyben törlesztő részletre is fordíthatnák és minden gyermek után csökkenne a lakás ára. Megszabnám a fizetési határokat. Nem lehetne olyan,hogy egy bankár milliókat keressen,vagy politikus mások meg a belüket kidolgozva is épp csak megélnek a fizetésükből. Az elvett földeket vissza adnám a gazdáknak és az Uniós pénzből támogatnám a mezőgazdaság fellendítését.Rengeteg dologra lehetne költeni az uniós pénzt,de egy sincs olyan közte amire jelenleg költik.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tulipan
@reagens: Kádár, szerintem, biztosan nagyon megköszönné, hogy 30 évvel a leváltása és halála után, még mindig az Ő időszaka,az összehasonlító "mércétek"!!! :D
csak úgy....
látom,itt már teljes a zürzavar! :) én ,az összes eu.-s pénzeket,közvetlen a méhszaros lörincnek utalnám,mert az egy zseni ! orbán sehol sem lenne nélküle...
cikicakk55
@reagens: tegnap 13:34
Természetesen sokkal több a lehetőség most,hisz ha csak azt nézed mennyit fejlődött a technika már akkor is előnyben van a jelen kor. Az internet és az okos telefon sokat lendít azokon,akik ezt megtudják fizetni. Mint írtam is neked,a szakmunkásoknál az is függő dolog,hogy hol laknak,az ország melyik részében. Például Borsod,Csongrád,Bács-Kiskun Megyékben elég szegényes a munkaerő piac. Akik már nem függetlenek,van család(gyerek,feleség,vagy férj) nehezen tudnak lakhelyet változtatni. A Főiskol és Egyetem elvégzése meg kifejezetten pénzfüggő dolog. Rengetegbe kerül egy Főiskola,vagy Egyetem elvégzése. A Kádár rendszerben nem volt igény az internetre és az okos telefonokra,mert nem is ismertük,tehát ha valamit nem ismerünk,az nem hiányzik.Szerintem ha akkoriban már létezett volna ez a lehetőség a Kádár rendszer is élt volna vele. Az,hogy akkoriban nem éltek meg fényesen az emberek,igazad van,de megéltek és biztonságban éltek meg.Persze,akinek extra igényei voltak,azoknak kevés volt az akkori fizetés és azok a lehetőségek,de az én életemben,az én környezetemben olyan emberek éltek főleg,akiknek elég volt amit munkával megkerestek és nem voltak extra kívánságaik. Összefoglalva: Szeretnék most úgy megélni a nyugdíjamból,ahogy a szüleim,nagyszüleim megéltek az övékéből és szeretném olyan biztonságban tudni a gyermekeim jövőjét,mint amilyen biztonságban engem tudtak a szüleim. Írom ezt úgy,hogy egyik pártért sem rajongok,mert a rendszerváltás óta egyik sem bizonyította azt amit ígértek.Csak Ők gazdagodtak,még a szegények száma az utolsó 30 évben nagyon megnőtt.
Csizmás Kond
Szerintem költekezni bárki tud. A kérdést úgy kellett volna megfogalmazni, hogy ki milyen áldozatott hozott, hogy uniós pénzköltésbe vehesse ki a részét.
reagens
@cikicakk55: Sok szerencsét hozzá és jó egészséget!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok