A fővárosi önkormányzat minden óvintézkedést megtett annak érdekében, hogy az idősotthonaiba lehetőleg ne juthasson be a koronavírus-fertőzés – jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester szerdán online sajtótájékoztatóján.

Karácsony Gergely szerint a főváros minden óvintézkedést megtett az idősotthonok lakóinak védelmében
Fotó: Facebook/Karácsony Gergely

A politikus kiemelte, nincs olyan központi elvárás, utasítás, amelyet nem tartottak volna be.

Minden óvintézkedést megtettek, szigorú szabályokat vezettek be még azt megelőzően, hogy azokat kötelezően elvárták volna

- tette hozzá.

A főpolgármester közölte, a fővárosi kormányhivatal népegészségügyi főosztálya szerdán több időotthonban ellenőrzést tartott, és ezek szerint, leszámítva azt, hogy bizonyos helyeken védőeszközökben átmeneti készlethiány van, mindent rendben találtak. Ahol hiány tapasztaltak, ott még szerdán pótolják a védőeszközöket – mondta.

Karácsony Gergely jelezte azt is, hogy idősotthonokkal kapcsolatosan a napokban

olyan újságcikkek jelentek meg, amelyekben teljesen abszurd valótlan állításokat szerepeltek, és ezért perelni fognak.

A főpolgármester kérdésekre válaszolva szólt arról is, nem tudni, hogy került be a fertőzés a fővárosi önkormányzat Pesti Úti Idősek Otthonába, de – mint fogalmazott – "erős a félelem", hogy kórházból érkezett a fertőzés. Ugyanis a bentlakók rendszeres kerülnek betegség miatt kórházba, és nem tudni, hogy fertőzötten kerülnek-e vissza – jegyezte meg.

Karácsony Gergely közölte, a megelőzés érdekében utasították az intézményvezetőket, hogy a kórházból visszaérkezett időseket a lappangási időre különítsék el.

Szólt arról is: több helyen biztosították annak a lehetőségét, hogy az ott dolgozók bent lakjanak az idősek otthonában, és 100 ezer forintos céljuttatást is kapnak a frontvonalban lévő szociális dolgozók.

A főpolgármester közölte azt is, hogy a Pesti Úti Idősek Otthonába történt első tesztelésen

az ott dolgozók nagyjából 5-6 százalékánál lett pozitív az eredmény a koronavírus-teszten.

Mint mondta: a főváros népszerű helyszíneinek a hosszú hétvégén történő esetleges lezárásával kapcsolatban megvárják a kormány korlátozásokról rendelkező döntését.

(MTI)

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verőce21
@polar450: Éjfél után érvénytelen miket írsz! quadrrocopter
ómió
Anno a Böszme is azt mondta! De kiderült, kamu volt!
Gyütt Mönt
@verőce21: emlékeztetőül, a komcsik a Fidszben ülnek:
Komcsi névsor:
Kövér László – MSZMP tag
Járai Zsigmond – MSZMP-tag
Matolcsy György – MSZMP-tag
Martonyi János – MSZMP-tag
Pintér Sándor – MSZMP-titkár
Schmitt Pál – az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormányban
Hoffmann Rózsa – MSZMP-tag
Mikola István – MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Stumpf István – MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke
Fónagy János – MSZMP-tag
Vonza András – MSZMP-tag
Ligetvári Ferenc – MSZMP-tag
Boros Imre – MSZMP-titkár
Turi-Kovács Béla – MSZMP-tag
Harrach Péter – MSZMP-tag
Kerényi Imre – MSZMP alapszervezeti titkár
Pozsgay Imre – MSZMP PB-tag
Szűrös Mátyás – MSZMP KB-titkár
Boross Péter – MSZMP-tag
Balogh Gyula – MSZMP-tag
A Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) tisztségviselői voltak:
Orbán Viktor – gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár
Varga Mihály – KISZ-titkár
Rogán Antal – KISZ-titkár
Deutsch Tamás – KISZ-titkár
verőce21
@Gyütt Mönt: Teljesen hidegen hagy a névsor! Tudom mellőzni... Még kisz-tag sem voltam...

Akkor te most a Polar-ral vagy azonos személy? Mert az egy hatökör. Össze ne fertőzzétek egymást...! ...guadrocopter...és még ki...
Gyütt Mönt
@verőce21: ahogy megboldogult Ady írta: "se rokona, se ismerőse nem vagyok senkinek".
Aki Én
@Gyütt Mönt: ennek hiába mondod. Olyan buta, hogy nem lája az összefüggest, nem érti, hogy mi folyik körülötte. Vannak itt is vagy 4-5-en, azt többségnek képzelik magukat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.